#Gyurcsány Ferenc



"Ön ugyanazt mondja, mint a fasiszták!"

Ha Schmitt Pálnak mennie kellett, mert hazudott, akkor a D-209-es múltját eltitkoló Medgyessy Péternek és a hazugságon kapott Gyurcsány Ferencnek miért nem? - ezt kérdeztük MSZP-s és DK-s országgyűlési képviselőktől. Találtunk olyan ellenzéki politikust, aki a jelenlegi diktatúrára panaszkodott, miközben arról oktatta ki riporterünket, hogy mivel ne foglalkozzon a sajtó.


Gyurcsány: Orbán újabb ötlete iszonyatos

Gyurcsány Ferenc szerint "nagy baj lesz, ha a kormány a bankokon kívánja elverni a port". A volt kormányfő ezt arra reagálta, hogy az Origo információi szerint pénzügyi tranzakciós adót vezetne be a kormány.


Megvonnák Schmitt juttatásait Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció (DK) azt szeretné elérni, hogy Schmitt Pál ne kapja meg a volt államfőknek járó juttatásokat. A párt szóvivője azt is elmondta, Gyurcsány Ferenc még mindig nem találta meg a szakdolgozatát, és nem zárható ki, hogy azt ellopták az egyetemről.


Kormányt is buktathat Schmitt utódja - mit tesz majd az új elnök?

Akárki kerül is április végén Schmitt Pál helyébe, a kinevezések terén alig akad majd dolga 2017-ig: az elmúlt két évben a legtöbb független intézmény vezetőjét már leváltották, és az újak mandátumát 9 évre meghosszabbították – tehát még az új államfőnél is hosszabb ideig lesznek hivatalban. Ugyanakkor az új törvények szerint képtelen lesz megvédeni az intézményvezetőket a politikusok támadásaival szemben, viszont az államfő kapott egy olyan jogkört, amivel akár meg is buktathatja a kormányt és a miniszterelnököt. Megnéztük, mihez van joga Orbán Viktor jelöltjének, és mit nem tehet meg.


Leszólta Gyurcsányt a Fidesz

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc húsvétkor sem tagadta meg önmagát, húsvét vasárnapját találta a legmegfelelőbb pillanatnak arra, hogy újra sértegesse az emberi értékeket.






Pécsi Újság: eltűnt az egyetemről Gyurcsány szakdolgozata

Leállította Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatának keresését a Pécsi Tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Geresdi István a pecsiujsag.hu hírportálnak azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, a volt miniszterelnöké azonban hiányzik közülük.


Gyurcsány szakdolgozatát akarja látni a Jobbik

A Jobbik felszólítja Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét, független országgyűlési képviselőt, adjon felhatalmazást a Janus Pannonius Tudományegyetemnek, hogy hozza nyilvánosságra szakdolgozatát - közölte Pörzse Sándor, a párt képviselője.


Majtényi már egyszer megmondta: a politikusok diplomamunkája nyilvános

Majtényi László, a volt adatvédelmi ombudsman szerint az Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc által írt szakdolgozatok nyilvánosságát biztosítani kell. Az ügyben vizsgálódik Péterfalvi Attila is, neki azzal próbál segíteni Majtényi, hogy felidézi az ombudsmani hivatal egykor Horn Gyula és Torgyán József dolgozataival kapcsolatos ajánlását.


Gyurcsány kitette leckekönyvét a netre

Nem volt túl fényes, de ezek szerint volt szakdolgozatom - írja a Facebook-profiljára kirakott fotó képaláírásában Gyurcsány Ferenc, akiről kedden a Pécsi Újság.hu olyan pletykákat és nyilatkozatokat idéz fel, amely szerint a volt kormányfő szakdolgozat nélkül kapott diplomát.


Iványi Gábort javasolja államfőnek Gyurcsány pártja

Iványi Gábor lelkészt, az egyházi jogállását március 1-jével elveszítő Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét javasolja államfőnek a Demokratikus Koalíció. A Jobbik szerint egy közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt állítása teljesen kizárt. Az Országgyűlésnek 30 napon belül kell döntenie a hétfőn lemondott Schmitt Pál utódjáról. A jelöléshez 77 képviselői szavazat kell, ez pedig egyedül csak a Fidesznek van meg.


Sukoró: már a vádemeléseket készítik elő

Még ebben a hónapban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség a sukorói kaszinóberuházás gyanúsítottjaival, köztük Gyurcsány Ferenccel szemben - írta keddi számában a Magyar Nemzet, amely szerint már szerdán megkezdődik az ügyben az iratismertetés.


Lázár nem szavazott Schmittről

Lázár János és Mesterházy Attila bár jelen volt, mégsem nyomott gombot Schmitt Pál lemondásáról a parlamenti szavazáson, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Kövér László pedig igennel szavazott. Matolcsy nem is volt jelen a döntéshozatalkor.