"Orbán beszédéből kimaradt egy mondat" - hol van Gyurcsány?
A Demokratikus Koalíció hiányolja Orbán csütörtöki beszédéből Gyurcsány Ferenc nevét. A kormányfő tegnap részt vett a kecskeméti Mercedes-gyár ünnepélyes megnyitóján.
A Demokratikus Koalíció hiányolja Orbán csütörtöki beszédéből Gyurcsány Ferenc nevét. A kormányfő tegnap részt vett a kecskeméti Mercedes-gyár ünnepélyes megnyitóján.
hvg.hu
Ahogy 2006 után Gyurcsány Ferenc maradása is komoly károkat okozott az MSZP-nek, úgy Schmitt ügye sem használ a Fidesznek - írja a Nívó blog.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc kedden arra szólította fel az egyházakat, hogy mondjanak le előjogaikról, mindenekelőtt adózási kiváltságaikról, adjanak számot az egykori állambiztonsággal való együttműködésükről, és vizsgálják meg, történtek-e szexuális visszaélések a berkeiken belül.
MTI
Szanyi Tibor szétválasztaná a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot az MSZP-ben. A politikus, Mesterházy Attila kihívója a szocialista párt elnöki tisztéért, az MTI-nek adott interjúban azt mondta: a pártvezetés magát ámítja, amikor azt hirdeti, hogy jó úton halad a választási siker felé. Szerinte viszont az MSZP szavazatszerző képessége ma a Jobbikétól is elmarad, és bár a 2014-es választásokat az egyéni választókerületekben kell megnyerni, a szocialisták a 106 körzetből ma csak egy-kettőben győznének. Úgy véli, vezetésével tudnának ezen változtatni.
MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a KDNP-frakció tagjait, hogy ne szavazzák meg az új országgyűlési törvényt és ezzel ne szüntessék meg a DK frakcióalakításának lehetőségét - mondta Vadai Ágnes szombati sajtótájékoztatóján.
MTI
Idén több mint hatvan, jövőre pedig csaknem százhúsz millió forintot veszít a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) azzal, ha nem alakíthat parlamenti frakciót. Függetlenként bizottsági részvételük és felszólalási lehetőségük is korlátozott marad.
MTI
Ígéri, ha ő lesz az MSZP új elnöke, a párt nem fog belefulladni az unalomba: újraírnák a párt 20 éves történetét, egyik rendezvény követné a másikat, régi baloldali hagyományokat élesztene fel. Azt mondja, össze tudna hozni egy Békemenet nagyságú tüntetést, mert egy ilyen tömegdemonstráció csak szervezés és pénz kérdése, nem ezen múlik, ki győz 2014-ben. Viszont a Jobbiktól komolyan tart, mert szerinte a radikális párt olyan szavazatszerző erővel rendelkezik, amivel a Fidesz már nem, a gödörből kimászó MSZP még nem. Interjú Szanyi Tiborral, az MSZP elnöki posztjára pályázó "XIII. kerületi vagabunddal".
Akár kedvezhet is Gyurcsány Ferencnek, hogy a múlt héten beadott fideszes törvényjavaslat értelmében nem alapíthat frakciót a Demokratikus Koalíció.
hvg.hu
Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság (AB) ellen - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el. A politikus ugyanakkor viccnek, politikai kabarénak nevezte, hogy a volt kormányfő március 15-i kijelentése után egy magánszemély terrorcselekmény miatt tett feljelentést.
MTI
Feljelentették Gyurcsány Ferencet az Alkotmánybíróság kilátásba helyezett blokádja és az egyházi személyek kiváltságainak felhánytorgatása miatt - számolt be az Index.
hvg.hu
Nem múlt el idén sem az ünnep kisebb atrocitások nélkül. Szélsőséges tüntetők betörtek a Bank Centerbe, majd az egykori MTV-székház elé vonultak. Orbán Viktor ünnepi beszédében az uniónak üzent, egyenlőséget követelt a magyaroknak. A Milla tüntetésén beiktatták Dopemant alternatív köztársasági elnöknek. Gyurcsány szerint Petőfi megvetné Orbánt, az LMP aláírásokat gyűjtött. Összefoglalónk a március 15-i eseményekről.
hvg.hu
Orbán Viktor ünnepi beszédében az uniónak üzent, egyenlőséget követelt a magyaroknak. A Milla tüntetésén beiktatták Dopemant alternatív köztársasági elnöknek. Szélsőséges tüntetők betörtek a Bank Center épületébe, majd az MTV egykori székházához vonultak. Kövesse az eseményeket a hvg.hu-val!
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót - mondta Varju László pártigazgató arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlésről szóló új törvény tervezete nem tenné lehetővé a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak a frakcióalakítást.
MTI
Az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz tartozó, az MSZP-ből kivált, jelenleg független országgyűlési képviselők - hangzott el egy szerdai kormánypárti háttérbeszélgetésen.
MTI
A Cellum Bulgária szófiai megalapításában valóban szerepe volt az Altus bulgáriai leányvállalatának, közpénz bevonásáról azonban nincs szó - reagált honlapján a Cellum a Heti Válasz e heti számában, Olajfa Zrt. címmel megjelent cikkére. A vállalat ugyanakkor közölte: a cikkben ténybeli valótlanságok is szerepeltek, ami miatt jogi eljárást kezdeményez az azokat híresztelő médiumok ellen.
MTI
Négy kérdéssel fordult a Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferencékhez a Bulgáriában alapított cégükkel kapcsolatban. Selmeczi Gabriella egyebek mellett arra kíváncsi, került-e közpénz a vállalkozásba.
MTI
Magyarországi intézkedésekről vitatkozik Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek David Baerrel, a Texasi Lutheránus Egyetem teológia- és filozófiaprofesszorával a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján közzétett nyílt levelekben. A Facebookon Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő is beszállt a vitába.
MTI
Nemcsak az szja-változásokkal, az egykulcsos adóval jártak jól a parlamenti képviselők, némelyek milliókat takarítottak meg devizahitelük kedvezményes végtörlesztésével. A HVG e heti száma közli a törvényhozók fizetési toplistáját.
HVG
Az alapító okirat előírásainak megfelelően törvényesen működött a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriuma az ellenőrzött időszakban az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az alapítvány 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről szóló jelentése szerint. A kuratórium vagyont érintő határozatai, valamint a költségvetési támogatás felhasználása - a pártalapítványi törvényben és az alapító okiratban egyaránt megfogalmazott - tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási célok megvalósítására irányultak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Gyurcsány Ferenc évet értékelt, mi pedig a támogatóit kérdezgettük. Közben Horn Gyula hasonmásával is összefutottunk.
Dezső András