#Gyurcsány Ferenc

Jobbik: végérvényesen távoznia kell a politikából Gyurcsánynak

Végérvényesen távoznia kell a politikából Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnöknek, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjének, mert "újabb hazugágára derült fény" - mondta Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.





Gyurcsány: valószínűleg használtam a sógorom szakdolgozatát

Gyurcsány Ferenc sógora volt az, aki négy évvel a volt kormányfő szakdolgozata előtt már hasonló című diplomamunkát adott le a pécsi egyetemen - közölte a HírTv, a csatorna ezt firtató kérdéseire válaszul a volt miniszterelnök azt mondta, minden bizonnyal látta, olvasta és használta az egyébként azóta eltűnt szakdolgozatához akkori sógora munkáját.






Az EU-hoz fordultak Gyurcsányék a Közgép miatt

Az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordult a Demokratikus Koalíció (DK) a Közgép Zrt. által elnyert közbeszerzési pályázatok vizsgálatát kérve. Az ellenzéki párt Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől vár választ arra, hogy az építőipari vállalat mekkora összegű megbízásokat kapott a kormányváltás óta.


Orbántól megtudtuk, mi az, ha az állam beszáll a Molba

Míg Gyurcsány Ferencnek öt évvel ezelőtt ugyanezért szinte a fejét vették, Orbán Viktor feltehetően nem kerül Európa szégyenpadjára amiatt, hogy kiábrándultan nyilatkozott a nagy közös álomról, a Nabucco gázvezetékről. Orbán bejelentésében, hogy a Mol kiszáll a Nabucco gázvezeték projektjéből, igazán csak az a mellbevágó, hogy ennek kommunikálását a kormányfő nem hagyta a cégre.




Schmitt Pál 136 doktort hagyott a T. Házban

Schmitt Pál volt köztársasági elnök plágiumbotrányát követően fokozott érdeklődés tapasztalható a közélet egyes szereplőinek szakdolgozatai, disszertációi iránt. Összegyűjtöttük, ki miben doktor a parlamentben. A képviselők között akad olyan, aki tudatosan nem használja a címét, de olyan is, aki életrajzában két külön címként tünteti fel doktoriját, pedig csak egyszer védte meg, és olyan is, aki – közel azonos című két dolgozattal – két PhD-fokozatot is szerzett.



Gyurcsányék tüntetni fognak az Ab előtt

Tüntetést szervez jövő keddre az Alkotmánybíróság (Ab) épülete elé a Demokratikus Koalíció (DK). Ez az első lépése az úgynevezett alkotmányos blokádnak, amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök hirdetett meg március 15-én arra az esetre, ha a testület harminc napon belül nem dönt annak a beadványnak a megtárgyalásáról, amely szerint az Orbán-kormány a hatalom kizárólagos megragadására törekszik.



Gyurcsányék mindent megpróbálnak, hogy legyen frakciójuk

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn megerősítő népszavazást kezdeményezett az aznap elfogadott, de még ki nem hirdetett országgyűlési törvényről – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba. Lezsák szerint a kezdeményezésnek nincs alkotmányos alapja.