Mesterházy ma tárgyal Gyurcsánnyal
A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből.
A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből.
MTI
Terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán - erősítette meg az Magyar Nemzet Online szerdai értesülését Horányi Miklós, a legfőbb ügyészség szóvivője az MTI-nek. A szóvivő később azt mondta, ő csak azt erősítette meg, hogy az eljáráshoz becsatolták a feljelentést is.
MTI
Nem tudott elég támogatót összegyűjteni Gyurcsány Ferenc az MSZP frakciójában ahhoz, hogy új pártot és új képviselőcsoportot alakíthasson - ezzel magyarázzák a szocialista pártban, miért írták alá a volt miniszterelnök hívei a párt mellett hitet tevő nyilatkozatukat. Mesterházy Attila jól taktikázott ugyan, amikor hűségnyilatkozatot kért a frakciótagoktól - és ezzel átmeneti győzelmet aratott Gyurcsány felett -, ám nem adott elég időt a korábbi kormányfő körül csoportosulóknak, hogy megszervezzék a kilépést. Így viszont a pártelnök tovább fokozta a párton belüli feszültséget, tovább gyengítve az MSZP-t - vélik a hvg.hu-nak nyilatkozó szocialisták.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökre hívta egyeztetésre Gyurcsány Ferencet, akinek levelet is írt, melyet Facebook-oldalán közölt teljes terjedelemben.
hvg.hu
Az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta hétfőig azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Mesterházy Attila pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: személyes konzultációkon kiderült, közülük 48-an legalább a következő választásokig az MSZP-frakcióban folytatnák, 9 politikus azonban "másképp értelmezte" a nyilatkozatot. Aláírták a papírt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platformhoz tartozó képviselők is, a volt miniszterelnök ugyanakkor levélben közölte: a következő napokban, hetekben döntik csak el, hogy kilépnek-e az MSZP-ből.
MTI
Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának tagjai a következő napokban, hetekben döntenek arról, maradnak-e az MSZP-ben vagy távoznak – derül ki abból a nyílt levélből, amelyet Gyurcsány Ferenc, a platform vezetője tett közzé hétfőn facebookos oldalán. Mesterházy Attila pártelnök korábban hétfőig adott haladékot a platformoknak arra, hogy nyilatkozzanak, mennek vagy maradnak a szocialista párt parlamenti frakciójában.
hvg.hu
Van végre gyurcsányista hetihetes, amely az első adásával újra megmutatta Gyurcsány Ferenc tragédiáját: a sleppje mindig sokkal bénább és unalmasabb, mint ő maga.
Az MSZP elnöke bárkivel szövetkezne, hogy leváltsa az Orbán-kormányt, kivéve a szélsőjobbot.
hvg.hu
Szijjártótól rettegő MSZP, Szarházi Demokratikus Ellenzék, no és persze Gyurcsány, a megtestesült gonosz. Deutsch Tamás ötszázadik Twitter-posztja alkalmából megemlékezünk „dajcstomi” öt legfényesebb bejegyzéséről.
hvg.hu
Még hétfőn is az MSZP-frakció tagja leszek – ezt mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Keszthelyen újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Mesterházy Attila pártelnök nyilatkozattételre szólította fel hétfőig a szocialista frakció tagjait arról, maradnak-e a képviselőcsoportban.
MTI
Ha létrejön egy Gyurcsány Ferenc vezette új párt, az elveheti a show-t az MSZP-től – mondta az InfoRádiónak Kumin Ferenc, a Századvég vezető elemzője. A politológus szerint mivel a volt miniszterelnök népszerűtlen, csak vele nehéz lesz eladni szélesebb körben egy új pártot.
InfoRádió
Mesterházy Attila levélben kéri az MSZP tagjait arra, hogy hétfőig nyilatkozzanak, maradnak-e a frakcióban. Feljelentik az ügyészségen a megyei közgyűlések elnökeit is, mert a közgyűlésben való szavazás nélkül átengedik az önkormányzatok vagyonát az államnak.
hvg.hu
Alapvető, hogy az igazságszolgáltatás elé kerüljenek akár a vezető politikusok is tetteikért, mondta Huguette Labelle, a Transparency International elnöke a Heti Válasznak adott interjújában.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-bejegyzésében az MSZP szakadásával, jövőjével foglalkozik. Szerinte nem ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy meddig búslakodunk sanyarú sorsunkon, meddig siratjuk Trianont.
hvg.hu
A Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök elleni eljárást is szóba hozta Tabajdi Csaba szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén, az ukrajnai helyzetről folytatott vitában.
MTI
A Népszabadság úgy tudja, az MSZP-platformok ma délutáni titkos egyeztetésén kiderült, már biztos, hogy szakad az MSZP: a pártban működő hét platform közül hat vállalta, hogy a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva továbbra is a szocialista pártban marad, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform azonban ezt nem tette meg.
hvg.hu
A Fidesz-közeli Nézőpont Intézet a Heti Válasz megbízásából készített legfrissebb közvélemény-kutatása szerint egy most vasárnapi választáson a részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók 55 százaléka a Fidesz-KDNP-t, 24 százaléka az MSZP-t, 13 százaléka a Jobbikot, 6 százaléka pedig az LMP-t támogatná.
hvg.hu
Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) platform igazgatója az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában azt mondta: lemondtak az MSZP megújításáról. Emellett biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk – és az ezt követő féléves tilalom után – képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani, vagyis meglesz az ehhez szükséges tíz politikus, akiket azonban nem nevezett meg.
MTI
A múlt pénteki, borospincébe szervezett szocialista megbeszélésre Lendvai Ildikó szerint csak azokat hívták meg, akik megújítanák ugyan a pártot, de továbbra is az MSZP-ben képzelik el a jövőjüket. Nem hívták meg a megbeszélésre Gyurcsány Ferencet és azokat sem, akikről feltételezik, hogy egy esetleges pártszakadáskor vele tartanának.
MTI
Ha választásra kényszerül, inkább Gyurcsány Ferenc mellé áll az ügyészséggel és a Fidesszel szemben, igaz, a volt miniszterelnököt szívesen látná már a párton kívül. Nem tart attól, hogy Gyurcsány "magával viszi a tagságot", és nem zárja ki, hogy később pártközi alapon együtt tudnak majd működni, viszont ígéri, az MSZP-n belüli furkálódásnak erős kézzel fog véget vetni. A frakcióvezetőkkel készült interjúsorozatunk harmadik részében Mesterházy Attilát a szocialisták kitörési kísérleteiről, a várható pártszakadásról kérdeztük.