#Gyurcsány Ferenc

Durva háborúban szorították ki Gyurcsányt az MSZP-ből

Hetek óta azon megy a vita az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferencet és híveit a frakcióalakításuk megakadályozásával „szorítsák ki” vagy a konfliktusok békés lezárásával tegyék lehetővé a „kiválást”. Ezeken a kifejezéseken múlik ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció Pártjának lesz-e önálló képviselőcsoportja a parlamentben, ami nélkül a volt miniszterelnök támogatói több tízmilliós támogatástól, bizottsági helyektől és posztoktól eshetnek el. Az MSZP szakadásának története.



Török Gábor: a Fidesz politikájában Gyurcsány volt az első számú célpont

"Kiss Péterrel az MSZP a 2006-os választásokat veszítette volna el, Gyurcsány Ferenc viszont esetleges bukásával maga alá temetheti az egész MSZP-t is" - nyilatkozta egy fideszes képviselő 2006-ban. A Fidesz politikájában a volt miniszterelnök töltötte be az első számú célpont szerepét. De mi lesz most? - tette fel a kérdést Török Gábor politológus.



Pojácapárt 2.0

A Gyurcsány-fanclub egyre inkább a viccbéli agresszív kismalacra hasonlít, aki ül a gödör alján, és amikor az arra járó róka lekiált, hogy „várj, hozok létrát”, akkor az fölüvölt, hogy nem várok. Már sehol sincsenek, semmijük sincs, de látványosan megvetnek mindenkit, aki nem olyan, mint ők. Ha Sólyom László élesen és nyilvánosan bírálja az alkotmányt, akkor egyikük biztosan megírja, hogy Sólyom most már tényleg szégyellje magát. Így kell a demokratákat összefogni. Azt viszont egyikük se veti föl, hogy a lojalitásuk jutalmaként micsoda rettenetes figurákat kell elviselniük. Nemcsak a „nemzeti oldal” jelesei nem tették soha szóvá Szijjártót, hanem a legendás kritikai értelmiség se mondta azt Gréczyre, hogy „fúj, Feri, ezt vidd innen”. A minőségnél fontosabb a kötelékben repülés.




Lázár Gyurcsányéknak: "hajrá, sok sikert kívánunk!"

"Hajrá, sok sikert kívánunk!" - ezt mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Molnár Csaba - a Gyurcsány Ferenccel együtt az MSZP-ből távozó képviselők egyike - arról tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy vezetésével szombaton megalakult a Demokrata Párt tíztagú parlamenti frakciója.


Orbán: nincs vesztegetni való időnk! - percről percre a Parlamentből

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában az euróválsággal foglalkozott. Mint mondta, nincs vesztegetni való időnk, ezért a legfontosabb az államadósság csökkentése és a devizahitelesek megmentése. Nem lesz kedvezőbb a gazdasági környezet szerinte, "a mi válaszunk annyi, hogy ragaszkodnunk kell a sajátos megoldásunkhoz" - közölte. A KDNP frakcióvezetője a tüntetőket kritizálta, a Jobbik szerint népszavazást kellene tartani az uniós tagságunkról.


Gyurcsányék a Parlament folyosóján is hajlandóak beszélni

Lezsák Sándor alelnöktől várta volna Gyurcsány Ferenc tervezett frakciója, hogy még hétfőn biztosítsa a működésük technikai feltételeit, de meg kell várniuk, míg Kövér László házelnök a hónap végén hazatér Dél-Amerikából. Molnár Csaba, a leendő frakció vezetője azt mondta, a jogállamiságot sértené meg a házvezetés, ha packázna velük. A frakció bizottsági helyekre és vezető pozíciókra is igényt tart.


Gyurcsány átpártolt - Nagyítás-fotógaléria

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök a Demokratikus Koalíció Platform mai egyéves születésnapi rendezvényén bejelentette, hogy Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép párttá alakul; ezzel lezárult a több hete zajló szakítási folyamat az MSZP-n belül.


Videó: így született meg Gyurcsány új pártja

Demokratikus Koalíció (DK) néven új, nyugatos, polgári balközép párt megalakítását jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten. Gyurcsány, aki az új szervezet elnöke lett, azt mondta, a DK a szabadság és a szolidaritás pártja lesz, amely azért fog küzdeni, hogy "Orbán hatalmát megbuktassa". Nézze meg a helyszínen készült videónkat!


Szakad az MSZP - Gyurcsányék távoznak

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök a Demokratikus Koalíció mai egyéves születésnapi rendezvényén bejelentette, hogy Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép párttá alakul a már létező Demokrata Párt alapjain.


ATV: már hétfőn frakcióülést tart a Demokratikus Koalíció

Már hétfőn megalakul a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja az MSZP-ből távozó képviselőkből, és aznap frakcióülést is tart az új parlamenti párt – értesült az ATV Híradó. A hírműsor úgy tudja: Gyurcsány Ferenc lesz a pártelnök és Molnár Csaba a parlamenti frakcióvezető.


Puch keményen bírálta Mesterházyt

Keményen bírálta az MSZP csütörtök délutáni elnökségi ülésén a pártelnök Mesterházy Attilát Puch László. A szocialisták volt pénztárnoka szerint az elnök nem volt elég kemény Gyurcsányékkal - írja az Index.


Mesterházy: meglehet a létszám Gyurcsányék frakcióalapításához

Ha az erről szóló végső döntés megszületik, az MSZP elnöksége tudomásul veszi, hogy Gyurcsány Ferencék kilépnek a szocialista pártból és a frakcióból - mondta Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön újságíróknak. Megerősítette: Oláh Lajos kész arra, hogy csatlakozzon a Gyurcsány Ferenccel együtt távozni szándékozókhoz, akiknek a száma így eléri a frakcióalakításhoz szükséges tízet.


Terrorgyanú Gyurcsány ellen: cáfolja az ügyészség a nyomozás hírét

A sajtóban tegnap megjelent hír, mely szerint Gyurcsány Ferenc ellen terrorcselekmény bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség, nem helytálló - közölte a Katonai Ügyészség. Völgyesi Miklós beadványát a Katonai Főügyészség a Debreceni Katonai Ügyészségnek küldte meg - tették hozzá a mai közleményben.



Lendvai: az MSZP túl hangosan harcolt saját magával

Lendvai Ildikó szerint a váltás mindkét fél számára komoly hasznot hozhat, hiszen az egyébként is kevés médiafelületet kapó MSZP túl hangosan harcolt saját magával. Az MSZP volt elnöke praktikus és emelkedett okok miatt is kizártnak tartja a perverz jelzővel illetett "technikai koalíció" ötletét.


Kumin: érthető, hogy Orbán október 23-án Brüsszelbe megy

Érthető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án is jelen akar lenne az uniós csúcstalálkozón – mondta a Századvég Alapítvány vezető elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában. Kumin Ferenc beszélt arról is, hogy mikor változhat a kormány személyi összetétele, és hogy az MSZP-nek miért jelentene könnyebbséget, ha távozna a pártból Gyurcsány Ferenc.