#Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány: "tudtam a 100 milliók eredetéről, Orbánnal megbeszéltük"

Magyarország akkor lesz újra sikeres, ha a múlt helyett képes lesz a jövőbe nézni, "ha nem bezárkózik, hanem több Hankook jön Dunaújvárosba" – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke országjárásának utolsó állomásán, Dunaújvárosban. Gyurcsány Ferenc szerint megállíthatatlan a fejlődés, miközben a kormány a múlttal hadakozik: "székely kaput, Trianon- és megszállási emlékművet emel, de egyetlen mondat sem hangzott el Orbán Viktortól arról, mit gondol gyerekeink megélhetéséről".


Gyurcsány megpróbálná azt, ami nem lehetetlen

"Gyere velem! Kimondom, amit mindenki más körülír. Vállalom, amit mindenki más megúszna" – ezzel a szlogennel tart többórás fogadónapot a Deák téren a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc, akinek első beszélgetőtársa egy három éve Németországba költözött fiatal házaspár volt.





Videó: Gyurcsánytól bármikor kérhet egy ezrest?

Igen furcsa párbeszédet rögzített egy kamera a DK elnökének várpalotai utcai fórumán. Gyurcsány Ferenc azt állítja, azért adott egy ezrest Várpalotán az őt erre kérő, vele fotózkodó rajongóinak, mert másokon is segít, akinek szüksége van rá.





Szavazók importálásától tart a DK, Navracsicshoz fordultak

A DK azt követeli Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől, hogy naponta adjon tájékoztatást az egyes választókerületekben új lakcímet létesítők számáról, szerintük ugyanis a Fidesz a választás napjára szavazókat akar "importálni". A Fidesz szerint az okmányirodák nyitva tartása nem ad lehetőséget a DK által gyanított akciókra.







"Volt pár közös, szép évünk" - Gyurcsány Kunczéval nosztalgiázott

A baloldali összefogás szabad, polgári, nyugatos Magyarországot szeretnének, míg a jelenlegi miniszterelnök által elképzelt út nem vezet sehová, Orbán Viktor és kormánya úgy akar előremenni, hogy közben hátrafelé néz - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtök este egy százhalombattai lakossági fórumon, ahol a volt belügyminiszter, Kuncze Gábor volt a házigazda.


Schiffer most egymásra tolja Gyurcsányt, Kókát és Orbánt

Milyen érzés miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc kijáróemberének lenni? - ezt kérdezi az LMP Orbán Viktortól, miután kiderült, hogy a miniszterelnökkel utazó szaúdi delegáció tagja volt Kóka János, a Gyurcsány-kormány volt minisztere, és Gyurcsány Ferenc jelenlegi üzlettársa is.


Orbán rendszere megbontható lenne – interjú Schiffer Andrással

Kiskecskét most először simogatott, de nem azért, mert a vizslával fotózkodó Vona Gábort akarja utánozni, akit szerinte lenyomna egy nyílt vitában – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint „Orbán kufárkodni jár az unióba”, ahelyett, hogy valóban meg akarná reformálni, de az ellenzék is impotens.