#Gyurcsány Ferenc





Gyurcsány: Orbán eladta Magyarország függetlenségét

Orbán Viktor a paksi szerződéssel eladta Magyarország függetlenségét, a rendszerváltás óta kormány ennyire soha nem adta oda magát egy másik országnak – jelentette ki a DK elnöke a gyulai Vigadóban tartott pénteki választási fórumán.


Itt a Fidesz első aknája a kettőből?

Az ellenzék szempontjából a lehető legrosszabbkor jött Zuschlag János nyilatkozata arról, hogy 2006-ban 50 millió forintot kapott szocialista vezetőktől azért, hogy lépjen vissza a képviselőjelöltségtől, valamint arról, hogy az akkori sportminiszter Gyurcsány is tudhatott azokról a dolgokról, amelyekért végül Zuschlagot ültették le. A mutyi ugyanakkor nagykoalícióban folyt ezekkel a pénzekkel, így a Fidesznek sem érdeke, hogy minden kiderüljön, csakúgy, mint az őszödi beszéd jelentéseinek nyilvánosságra kerülése esetében. Megpróbáltuk összeszedni, mi, miért történhetett, a Fidesz beígért „két aknájának” egyikéről van-e szó.


Zuschlagozó fideszesek várják Gyurcsányt Gyulán

"Egyenes és egyszerű magyarázatot" várnak Zuschlag János pártpénzekkel kapcsolatos nyilatkozatára Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől a Békés megyei emberek – jelentette ki a Fidesz gyulai választókerületének kampányfőnöke egy demonstráción Gyulán, a vigadó parkolójában. Az épületben a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke fórumot tart a késő délutáni órákban.



Gyurcsány egy lehallgatott beszélgetéssel vág vissza Zuschlagnak

Gyurcsány Ferenc a Facebookon egy olyan felvételrészletet közölt Zuschlag bírósági tárgyalásáról, melyen az egykori MSZP-s politikus arra panaszkodik egy legallgatott telefonbeszélgetés során, hogy Gyurcsány nem akarja elfogadni a korrupciót, mi több szerinte küldetéstudattal küzd ellene, ahelyett hogy tudomásul venné, hogy a rendszer pénzből és erőből működtethető. A DK megvizsgálja a jogi lépések lehetőségét a Zuschlag által a Napi Gazdaságban elmondottakkal kapcsolatban.


Zuschlag: Gyurcsány "egy igazi bunkó", Mesterházyt pedig "ott szívatta, ahol érte"

Zuschlag nem csak az 50 milliós szatyorról beszélt a Napi Gazdaságnak adott interjújában, hanem kendőzetlenül ecsetelte a Gyurcsány vezette sportminisztériumban lévő viszonyokat. Szerinte a DK mostani elnöke annyira utálta az MSZP-elnököt, Mesterházy Attilát, hogy még a mobiltelefon-használatát is korlátozta, pedig Mesterházy akkor a minisztérium államtitkára volt.


Zuschlag: "Gyurcsány mindenáron szabadulni akart tőlem"

Zuschlag János hétfőn megjelenő botránykönyvében azt állítja: szocialista politikusok 50 millió forinttal kenték meg, hogy félreálljon, és ne induljon a 2006-os választásokon – írja a Blikk. Gyurcsány Ferenc szerint ebből egy szó sem igaz, valaki "anyagilag érdekelté tehette" a volt képviselőt, hogy ilyeneket mondjon.


Durván berontott a politika a hálószobánkba

Néhány napja került ki annak az osztrák kampányvideónak a magyarosított lenyúlása, amely szerint, ha egy pasiról kiderül, hogy szimpatizál az Összefogással (pardon: csütörtök óta Kormányváltással), akkor a csaja azonnal elviharzik. Tényleg ennyire beleszól a politika a magánéletünkbe? Olvasóinkat kérdeztük, az eredmény lesújtó.


Gyurcsány: "a Hír Tv és társai ártatlan, meghurcolt hölgyet zaklatnak"

Gyurcsány Ferenc szerint nem igaz, hogy az érintett engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a berettyóújfalui videót. A DK elnöke a Facebookon azt írja: "a Fidesz házisajtója elkezdte félrevezetni a közvéleményt és zaklatni kezdte" az érintett nőt, aki egyébként szerdán a Hír Tv-nek azt nyilatkozta: a videó megjelenése után kapott csak egy SMS-t, hogy már fent van a neten a felvétel.



"Óvatosan" emelné a béreket Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc szerint a bérek óvatos, de érzékelhető növelésére van szükség, a gazdaság egyensúlyának megőrzése érdekében ezzel párhuzamosan csökkenteni kell a munkaadók által fizetett terheket.


"Gyurcsány inkább főzőcskézzen"

A szegedi Fidesz képviselője szerint Gyurcsány Ferencnek bocsánatot kéne kérnie az egyébként is nehéz sorsú közfoglalkoztatott emberektől, akikről a korábbi fórumán megalázóan beszélt.



Őszöd, tévéostrom, jegyzőkönyvek: „ez a csőcselék nem a Fidesz, vagy az MSZP politikai céljait követte”

Semmilyen párthoz, parlamenti politikushoz kötődő szál nem vetődött fel az őszödi beszéd kiszivárgása után bekövetkezett erőszakos cselekmények, a tévészékház megostromlása kapcsán – erről maga Szilvásy György titkosszolgálatokért is felelős miniszter beszélt a parlament rendészeti-, és nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén. A jelenlévő képviselők szavain pártállástól függetlenül zavar és döbbenet érződött. Egy hónappal később, amikor a Fidesz október 23-i rendezvénye torkollt véres utcai összecsapásokba, már teljesen más volt a helyzet, több fideszes politikus neve is felvetődött. Újra megnéztük a két érintett ülés jegyzőkönyveit.