Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A baloldal fellegvárában, a budapesti XIII. kerületben, a Lehel piacon járt Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila.
A Lehel téri piacot látogatta meg Mesterházy Attila MSZP-elnök, az ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt kormányfő. Mesterházy jattot adott a sütisnél, Gyurcsány virágot és tollat is kapott ajándékba.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.