#Gyurcsány Ferenc

Kirakták a Hír Tv-t Gyurcsány sajtótájékoztatójáról

Gyurcsány Ferenc az államadósságról és az Orbán-kormány elleni harcáról beszélt, a DK sajtóosztályának munkatársai az esemény kezdete előtt – arra hivatkozva, hogy nemkívánatosak a sajtótájékoztatón – távozásra kérték a Hír Tv stábját, amely ennek eleget is tett.






Gyurcsány komoly vádakkal illette a Hír Tv-t

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Facebookon azt írta, "egy magyar hírtelevízió" már a 2006. őszi zavargások kirobbanása előtt ajánlatott tett két brit csatornának arról, hogy közvetíti számukra az elkövetkezendő eseményeket. Zenai Péter újságíróra hivatkoztak, de ő elismerte, hogy nem ellenőrizte hallomását.


Nincs szó zavargásokról a titkos őszödi jelentésekben

Nincs szó az őszödi beszéd kiszivárogtatása után kirobbant zavargásokról abban a két titkosszolgálati jelentésben, amelyeket múlt héten hozott nyilvánosságra az Alkotmányvédelmi Hivatal – ezt válaszolta egy újságíró kérdésére a belügyminiszter kedd délutáni sajtótájékoztatóján. Vagyis a két dokumentum alapján a két esemény között elvileg nincs ok-okozati összefüggés. Pintér Sándor ugyanakkor úgy látja: meg kellett szólalnia ebben az ügyben, mert szerinte félő, hogy „tévútra vezetik Magyarországot”, és félrevezetik a médiát.




Nyilvános őszödi jelentések: a kavarás folytatódik

Gyurcsány Ferenc a hvg.hu-nak azt mondta: az "elemi logika szabályaival is ellenkezne", hogy ő hozta nyilvánosságra a beszédet, ráadásul ismeri a Bajnai-kormány idején készült végső jelentést, ami cáfolja a Pintér Sándor által péntek este közölteket. Egy titkosszolgálati forrásunk mást mondott, egy egykori koalíciós partner, akit több MSZP-s is felhívott akkor, megint mást. Figyelmeztetés: cikkünk elolvasása után sem fog sokkal tisztábban látni a magyar politika egyik legnagyobb botrányával kapcsolatban!




Gyurcsány: nem vettem részt a felvétel kiszivárogtatásában

Gyurcsány Ferenc tagadja, hogy a tudtával és a hozzájárulásával hozták nyilvánosságra őszödi beszédét. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati, rendkívüli adásában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában.



Ki hozta ki a pincéből az őszödi beszédet?

Bár a választások előtt pár héttel a titkosszolgálatok két őszödi jelentés is nyilvánosságra hoztak, továbbra sem tudjuk biztosan, hogy ki volt az eredeti kiszivárogtató. Az egyetlen kapaszkodót egy zavaros előéletű kalandor interjúja jelenti, aki 2009-ben Bolíviában meghalt. Ő Gyurcsány Ferencet vádolta, de gyanúba keverte a teljes fideszes vezérkart is, bizonyítani viszont alig tudott valamit.



Nyilvános az őszödi titkosszolgálati jelentés

Gyurcsány Ferenc tudtával szivárogtatták ki a 2006-os őszödi beszédet - áll azokban a jelentésekben, amelyeket pénteken hozott nyilvánosságra az Alkotmányvédelmi Hivatal. A hangfelvételt a Fidesznek adták át, szeptember 17-én pedig egy budapesti Fidesz irodában döntöttek a felvétel sorsáról.