#Gyurcsány Ferenc


Jávor: veszíthetünk el választókat Gyurcsány miatt

Jávor Benedek elképzelhetőnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki együttműködésben való szerepeltetésével veszíthetnek el választókat, de bízik abban, hogy a végső mérleg pozitív lesz, több választójuk megy majd el szavazni, mint amennyit a baloldali ellenzék korábban meg tudott szólítani.



Csak Unicummal bírták a PM-esek Gyurcsányt

Nagyon nagy levegőt kellett venniük a Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselőinek, hogy elfogadják a Gyurcsány Ferenc harmadik, és Fodor Gábor negyedik országos listás helyét jelentő ellenzéki megállapodást. A lapunknak nyilatkozó képviselők elmesélték, némi alkoholra is szükség volt a párt irodájában a feszültség oldásához. Jávor Benedek szerint még nekik is értékelniük kell magukban a történteket, a választók ítélete dönti majd el, hogy helyesen döntöttek-e. A párt tagjai és a PM-hez közel álló fórumok a neten sem fogták vissza magukat.




"Épül a második Gyurcsány-korszak"

Minden idők legkorruptabb kormányzásának nevezte a Gyurcsány-kabinet időszakát kedden a Fidesz szóvivője, aki szerint ma "épül a második Gyurcsány-korszak", amelynek programja, szereplői és korrupciós érdekei is ugyanazok, mint korábban.


Századvég: A többség nem szavazna a Gyurcsány-féle összefogásra

A megkérdezettek közel kétharmada (64 százalék) hátrányosnak tartja a szerveződő baloldali szövetség számára Gyurcsány Ferenc szerepeltetését, mindössze 24 százalék ítéli előnyösnek. A felmérést nem a baloldal szimpatizánsai körében, hanem a teljes választókorú népesség mintáján vizsgálták.




„Könnyebb fogást találni" – Gyurcsánynak örül a Fidesz

A Fideszben és az MSZP-ben is úgy látják, Gyurcsány Ferenc csatlakozása jelentős mozgósító erővel hathat a még bizonytalankodó választókra. Igaz, a kormánypártban és az ellenzékben is azt remélik, az utálat, illetve a szeretet miatt elsősorban a sajátjaik mennek majd el szavazni. Az MSZP-ben és az Együtt-PM-ben is úgy látják, a korábbi sérelmek ellenére nem lesz gond az együttműködéssel, bár van, aki inkább kihagyná a közös plakátot Gyurcsánnyal.



Fidesz: ma a magyar termelőket segíti a kormány

A Gyurcsány-korszakkal ellentétben ma a magyar termelőket, élelmiszereket és gazdaságokat segíti a kormány minden eszközzel - közölte Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke szombaton.


Fidesz: a szocialisták a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek

A Fidesz szerint Korózs Lajos, a Gyurcsány-Bajnai-kormány egykori családügyi és szociális területekért felelős államtitkára újra bevallotta: ha rajtuk múlna, a rezsicsökkentést és a családi adórendszert is eltörölnék. Az MSZP erre azt reagálta, hogy választási győzelme után a szocialisták nem megszüntetni fogják a gyed extrát, hanem kijavítani, mert csak az elbocsátás tiltásával együtt válhat valódi segítséggé ez az intézmény.



Egy trükkel leválasztanák Gyurcsányt a szavazólapokról

Az már nem tűnik kérdésnek, hogy Gyurcsány Ferenc befutó helyet kap az MSZP rovására az ellenzék közös országos listáján, de az még nyitott kérdés, konkrétan hol szerepeljen – információink szerint az is felmerült, hogy egy trükkel „lefelejtsék” a DK elnökét a szavazócédulákról. A tárgyalások érdemi része informális keretek között a hétvégén zajlik majd, az MSZP rendkívüli kongresszusát a január 25-i politikai nagygyűléssel egy napon tarthatják.


Az örök aláírók és a nemzet ganajtúrói

Nehéz eldönteni, hogy melyik a szánalmasabb: a protezsáltjaikat a törzs bölcs öregjeiként minden ostobaságra rávevő balliberális értelmiségiek, vagy a 200 ezer forintos cikkdíjért pitypangnyílásról értekező jobboldali kollégáik. Előbbiek legalább gondolnak valamit a dolgok állásáról, még ha nincs is annak sok teteje.


Elkúrtuk, elkúrjuk, el fogjuk kúrni

Gyurcsány Ferenc újratöltve. Ezt a produktumot volt képes a haladó értelmiség három és fél év alatt előállítani, ami nem csoda, ha azt vesszük, hogy az ország egyáltalán nem érdekli őket.



Gyurcsány négy év múlva egyedül lenne Orbán kihívója

Enyhén szólva nem fogadta kitörő öröm az MSZP-ben, hogy a Demokratikus Koalícióval kötendő választási megállapodás eredményeként Gyurcsány Ferenc az ellenzéki szövetség egyik vezetőjeként juthat jövőre parlamenti mandátumhoz. A szocialisták tisztában vannak vele: a volt kormányfő nem titkolt ambíciója, hogy legkésőbb 2018-ra a jelenlegi demokratikus ellenzék vezetője, és ebből a pozícióból négy év múlva Orbán Viktor ellenfele legyen.