Meghalt az Oscar-díjas színész, Martin Landau
A 89 éves korában elhunyt Landau volt Jack Nicholson színésztanára, James Dean barátja és Marilyn Monroe párja is, Oscar-díját pedig Lugosi Béla eljátszásáért kapta.
A 89 éves korában elhunyt Landau volt Jack Nicholson színésztanára, James Dean barátja és Marilyn Monroe párja is, Oscar-díját pedig Lugosi Béla eljátszásáért kapta.
Joaquin Navarro-Valls volt az első újságíró, aki szóvivő lehetett a Vatikánban. Világi személy volt, és a végletekig lojális a pápához. Nyolcvanéves korában, feltehetőleg rákban hunyt el.
89 éves korában hunyt el Simone Veil volt francia miniszter, az Európai Parlament egykori és első női elnöke, a Francia Akadémia tagja – tudatta pénteken a politikus családja.
Saját halottjának tekinti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a héten elhunyt tévést, Nagy Györgyöt. A család azonban nem kér a segítségből.
Az 1919-ben született Garas Klára összesen negyven évig dolgozott a Szépművészetiben, több mint húsz évig vezette a múzeumot.
Aki valaha is aggódott a gyermeke mozgásfejlődésért, hallott róla és a módszeréről. Dévény Annát életének 81. évében érte a halál. "Nem a helyemet kell átadnom, hanem a zászlót. Remélem, lesznek, akik viszik" – mondta három éve a hvg.hu-nak.
Marosi László, a Bucó-sorozatot gondozó Táltos Kiadó alapítója 81 éves volt.
Négy gyermeket hagyott hátra egy áprilisban elhunyt magyar nő Egyiptomban. A gyerekek apja már egy évvel korábban elhalálozott, és az egyiptomi hatóságok a kinti nagybácsit jelölték ki gyámnak. Az elhunyt anya testvére szeretné hazahozni a gyerekeket, nyílt levelet írt Szijjártó Péternek.
73 éves volt a KDNP országgyűlési képviselője.
Szomorú Csaba a Hip-Hop Boyz korábbi háttértáncosa volt.
Egy 23 és egy 37 éves férfi halt meg hétfő délután, miután két autó karambolozott a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében.
A színész 68 éves volt, a család hozzájárulásával a Facebookon, baráti közösségében jelentették be halálhírét.
A zsidó származású Friedmann Magdolna még 1935-ben elhagyta Magyarországot, de amíg családjának a holokauszttal kellett szembenéznie, ő már India politikai elitjének tagjaként aggódhatott a pakisztáni függetlenségi felkelések miatt.
A 2002-es Look of the Year versenyen feltűnt magyar szépség betegségben hunyt el.
Élete, sorsa, és gyógyításának lehetőségei sok vitát kavartak, de négy napja lekapcsolták a lélegeztetőgépekről, ma pedig meghalt a 11 hónapos angol kisfiú.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint Helmut Kohl volt német kancellár európai szintű búcsúztatását az Európai Parlamentben kellene megtartani két héten belül.
Az országos napilapoktól a helyi újságokig, és a televízióktól a hírportálokig a teljes szombati német sajtó Helmut Kohl haláláról szól. A pénteken elhunyt kancellárról közölt kommentárok elsősorban történelmi érdemeit emelik ki, és van olyan lap is, amely szerint Nobel-békedíjjal kellene elismerni teljesítményét. Ugyanakkor hibáival és botlásaival is több lap foglalkozik, hangsúlyozva, hogy nemigen van még egy olyan alak a német politikatörténetben, akinél annyira közel van egymáshoz a fény és az árnyék, mint Helmut Kohlnál.
Közös képükkel köszönt el a magyar miniszterelnök a pénteken elhunyt volt német kancellártól, akit "nagy öregnek" nevezett.
Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítséget kért.