#gát



„Azért éjszaka gyakran ki fogok nézni"

Nagy a baj a Duna-kanyarban fekvő Pilismarót üdülőövezetében. A gát folyamatosan szivárog, az ott lakókat kitelepítették, szombat délután senkit nem engedtek a munkálatok közelébe, mert attól tartottak, hogy bármikor áttörhet a víz. Orbán Viktor szombat reggel lényegében ezt jelölte meg a leggyengébb pontnak. A falubeliek mégsem izgatják magukat, ugyanis a történelmi falurész magasan egy dombon áll, amit még akkor sem érhet el a Duna, ha az ár magasba szökik. A part mentén élő szegényeket a Nógrádból és a Jászságból érkezett önkéntes romák mentették.

M. László Ferenc

Húsz centivel megtoldják a kisoroszi gátat

Kilenc méter körüli vízszintre számítanak vasárnap vagy hétfőn a közúton már megközelíthetetlen Kisorosziban, ezért pénteken újabb 20 centiméterrel, 920-ra emelik a gát magasságát - mondta a község polgármestere péntek reggel. Molnár Csaba szerint 6 órától további 30 ezer homokzsákot szállítanak ki, majd 150-en hozzálátnak az 1200 méteren futó Duna menti gát magasításához.

MTI


Ideiglenes védőgátat építenek Leányfalunál

A 11-es főút 28-as kilométerszelvényének környékén körülbelül 300 méter hosszan dolgoznak az ideiglenes gát építésén. Az érintett útszakaszon félpályás útzár és óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.

MTI

Árvíz - készülnek a Tisza-menti településeken

Az emelkedő tiszai vízállások miatt esetlegesen kialakuló árvízi jelenségek bevédésére is felkészültek a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szakemberei, így többek között tiszaburai műemlék templomnál, Szolnokon a Gutenberg téri lakóházaknál illetve Tószegen lovardánál.

MTI

Fotók: Ijesztő gáttal csúfítják el a szentendrei óvárost

Petúr Pál, a Rómaifürdő Telepegyesület elnöke osztotta meg azokat a képeket, amelyek az épülő szentendrei mobilgátat ábrázolják. Jó tudni, hogy a Római-parton is hasonló gát építésére készülnek: a betonelemek közé árvíz esetén kivehető paneleket illesztenek be.

unknown

A 2010-es katasztrófa megismétlődésétől tartanak Borsodban

Szlovákiában az elmúlt hónapokban jelentős hótömeg halmozódott fel, aminek esővel kísért, vagy hirtelen bekövetkezett olvadása az észak-magyarországi folyókon az előrejelzések szerint komoly árvízveszélyt rejt magában. A környék települései közül Edelényben és Ipolytarnócon semmi nem történt egy újabb katasztrófa megelőzésére, más településvezetők is aggódnak.

Kovács István, Miskolc




Uniós pénzből épülhet gát Sződligeten

Hamarosan megszűnik az árvízveszély a Pest megyei Sződligeten, miután csaknem 375 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatást nyert gátépítésre az önkormányzat - közölte a település polgármestere hétfőn.

MTI

Aláírták a szerződést a római-parti gát tervezéséről

Aláírta a római-parti árvízvédelmi mű tervezéséről szóló megállapodást hétfőn Szeneczey Balázs, városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes és Erdész Béla, a megbízott cég, az ERBO-PLAN Mérnöki Szolgáltató Kft. ügyvezetője - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

MTI



Napi: kétmilliárdos gát épül a Rómain

Kiírta a Római-partra tervezett árvízvédelmi gát tervezésére vonatkozó közbeszerzését a fővárosi önkormányzat - írja a Napi Gazdaság. A gátépítésre jelenleg 2,1 milliárd forintot fordíthatnak, a legkorábban 2014 szeptemberében készülhet el a védmű.

hvg.hu