A lakáspiacon is érzékelhető hatása lesz a kormány energia-veszélyhelyzetének
Egy elemzés szerint a következő időszakban sokkal keresettebbé válhatnak azok az ingatlanok, amik korszerű, energiatakarékos rendszerrel vannak felszerelve.
Egy elemzés szerint a következő időszakban sokkal keresettebbé válhatnak azok az ingatlanok, amik korszerű, energiatakarékos rendszerrel vannak felszerelve.
Az sem szavatolhatja a folyamatos gázellátást, ha van szerződés, de már néhány éves távon sem jöhet jól ki a mostani helyzetből Oroszország – véli a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutatója.
A vezeték karbantartásának csütörtöki befejezése utáni megint megindul a gáz Európa felé a Reuters értesülése szerint, így elmaradhat az energiaellátási krízis, amitől az egész kontinens tart.
Az egyik legnagyobb európai importőr, a német Uniper elutasította a kifogást.
Holoda Attila elmondta, hogy a gáznál és az áramnál nem létezik olyan, hogy általános piaci ár, ezek ugyanis folyamatos mozgásban vannak, ráadásul per pillanat lényegesen alacsonyabbak, mint azok a számok, amik a kormányinfón elhangzottak.
Összeült a gazdasági kabinet, és ez is szóba került.
A külgazdasági és külügyminiszter csak annyit közölt, hogy keleti és nyugati forrásokkal is tárgyalnak.
Az energiaválsághoz egyre közelebb sodródó Németország egyszerre több megoldást is fontolgat arra az esetre, ha az oroszok végleg elzárnák a gázcsapot. Az egyik eszközük egy olyan gázaukciós modell bevezetése, amely érdekeltté teszi a vállalatokat a fogyasztásuk visszafogásában.
Németország attól retteg, hogy két hét múlva már annyi gáz se jön az oroszok hozzájuk befutó csővezetékén, mint eddig. A norvég tengeri fúrótornyok munkásai majdnem még nagyobb krízist szítottak, kormányuk az utolsó pillanatban regulázta meg őket. Franciaországban viszont már az utolsó utáni pillanatban akarja menteni a menthetőt a kabinet, ott az atomerőművekkel van olyan nagy baj, hogy azt külföldön is meg fogják érezni. Nagy-Britannia közben a saját útját járná, de az is szakadékba vezethet. A magyar energiahelyzettel egyelőre nincs baj, de a kormány is érzi, hogy még lehet, és már meg is tette az első óvintézkedést.
Az oroszokkal kötött, szerződéses gázvásárláson felül vásárolhat.
Az 5 százalék fölötti infláció miatt béremelést kértek a norvég gázipari dolgozók, és a termelés nagy részének leállítását helyezték kilátásba, a kormány azonban kötelezte őket és a cégeket, hogy egy független testület elé vigyék a vitájukat ahelyett, hogy rögtön abbahagynák a munkát és ezzel Európa gázellátását sodornák veszélybe.
A külügyminiszter szerint a déli csővezetékre irányíthatják át azt a gázmennyiséget is, ami a nyugati csővezeték kapacitásszűkülete miatt most nem érkezik meg Magyarországra.
Orbán Balázs a Reutersnek is felmondta a kormánypropagandát.
Annyi biztosnak hitt dolog vált bizonytalanná, hogy már egy szerződés sem szavatolhatja a folyamatos energiaellátást – mondja a 10+5 éves magyar–orosz gázegyezségről Felsmann Balázs, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársa. Interjú.
Bár exporttilalmat hirdetett a kormány az energiahordozókra, ez nem ütközik a vészhelyzeti szabályokba, mert a kivételt jelentő bértárolásról van szó.
Közös európai terv kell az orosz gázstop kivédésére, írja a brit lap, amely több elemzőt megkérdezve járta körül a témát.
A miniszterelnök megint „háborús inflációt” emleget, a gyengélkedő forintot viszont meg sem említi.
Riasztási helyzetet hirdetett a gázpiacon Robert Habeck német gazdasági miniszter, az orosz szállítások csökkenése miatt alternatív megoldásokat keresnek.
A Népszava számításai szerint az oroszok, ha késleltetve is, de a tőzsdei áron adják Magyarországnak a gázt.
Nem szabad megengedni, hogy Oroszország zsarolással érje el azt, amire a csatamezőn képtelen – írja a brit lap.