Többen meghaltak gázszivárgás miatt egy vegyi üzemben Indiában
Mérgezés miatt kórházba is kellett szállítani több száz embert.
Mérgezés miatt kórházba is kellett szállítani több száz embert.
Feltehetően gázszivárgás miatt vesztették életüket. Az elhunytak közt gyerekek is vannak.
Egy villanyóra miatt vonultak ki a tűzoltók, de kiderült, hogy szivárog a gáz.
Rab városában gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt, ezért robbanásveszély áll fenn.
A fertőtlenítő rendszer hibája miatt kellett kiüríteni a barlangfürdőt szerda délben.
Az érdi intézményt háromszáz embernek kellett elhagynia, az eset során senki nem sérült meg.
A Főgáz azt ígérte, hogy a legnagyobb tiszteletadás mellett és a lehető legrövidebb időn belül befejezi a szivárgás elhárítását, hogy zavartalan legyen a megemlékezés a buszbaleset áldozataira.
Száztizenhat gyereket és tizenhárom felnőttet helyeztek biztonságba Dunavarsányban, mert egy csonkból szivárog a gáz az általános iskolában.
Százezer tonna metán került a levegőbe a Los Angeles környéki óriási gázszivárgással, amely októbertől februárig tartott. Ennyi metán üvegházhatása megegyezik azzal, amennyit több mint félmillió személyautó okoz egy év alatt az Egyesült Államokban – írták amerikai kutatók a Science című szaklap legújabb kiadásában.
Sérült vezetékből áramlott a gáz, de sikeresen megszüntették a problémát.
Több autó is eltűnt a gödörben, de áldozatokról nem tudni.
Különleges emelőpárnára volt szükségük a tűzoltóknak.
Lezártak egy utcát Mosonmagyaróváron egy sérült gázvezeték miatt.
250 embert menekítettek ki, a környéket lezárták.
Biztonságos helyre kísérték egy ceglédi üzem száz dolgozóját gázszivárgás miatt.
Mentőhelikopter vitte kórházba a ház életveszélyesen megsérült tulajdonosát.
Két indiai iskola több mint 300 diákját szállították kórházba gázszivárgás miatt
Amellett, hogy nagyon veszélyes, igen látványos egy ilyen jelenség.
Ismeretlen eredetű gáz árasztotta el a szombathelyi egyetem egyik előadóját. A hallgatók érzékelték, majd azonnal hívták a tűzoltókat. Az épületet ki kellett üríteni.
A kiérkező tűzolttók gyorsan cselekedtek és nem történt baj a gázszivárgásból.