Dübörgő hangot észleltek a Titan után kutató csapatok
Alig több mint egy napra elegendő oxigén maradhatott a tengeralattjáró fedélzetén.
Alig több mint egy napra elegendő oxigén maradhatott a tengeralattjáró fedélzetén.
hvg.hu
A kormány ismét rendelettel módosított törvényt „a Magyar Honvédség hadrafoghatóságának folyamatos biztosítása”, továbbá a Honvédség „működési rendjének a Magyarország szomszédságában fennálló háborús helyzethez igazítása” céljából.
Az Economistnak nyilatkozó katonai vezető szerint a legfontosabb ukrajnai tapasztalat az, hogy össze kell hangolni a fegyvernemek tevékenységét. De az ukrajnai háború számos más, a hadviselést érintő tanulságról is beszél a brit lapban.
hvg360
Persze a hirdetésből nem derül ki, hogy ki, kiket és hol ölt meg.
hvg.hu
Sojgu tárcája korábban szerződéses jogviszony megkötésére utasította az orosz magánalakulatokat, köztük a Wagnert is, aminek Prigozsin kevéssé örült, a zsoldosvezér mostani akciója sem biztos, hogy a megbékélést szolgálja.
hvg.hu
Drón- és rakétatámadás érte Kijevet és Lvivet, miközben az orosz tüzérség Zaporizzsját lőtte.
hvg.hu
Az izraeli védelmi minisztérium két országgal is tárgyal egy esetleges harckocsiexportról, de csak az egyik található az öreg kontinensen.
hvg.hu
Az egybehangzó források szerint az ukrán hadvezetés átértékeli a taktikai megközelítését, miközben az ellentámadásra elkülönített csapatoknak csak a töredékét vetették be eddig.
hvg.hu
A zsoldosvezér természetesen trollkodással próbálta megúszni, hogy érdemi kérdésekre kelljen válaszolnia.
hvg.hu
Mihail Mamiasvili szerint ezt abban az esetben kellene megtenniük, ha az orosz játékosokat a menekültekből álló csapatokhoz hasonló feltételekkel engednék csak indulni.
hvg.hu
Az átcsoportosítások azt követően indultak meg, hogy az orosz hadvezetés szerint a kahovkai gát felrobbantása után elenyésző az esélye annak, hogy az ukránok a Dnyeperen át támadjanak.
hvg.hu
A nyilatkozat azt követően született, hogy az ukrán és az orosz hatóságok közölték, hogy az árvíz halálos áldozatainak száma 52-re emelkedett.
hvg.hu
Az ukrán erők megsemmisítettek egy "jelentős" lőszerraktárt az oroszok által megszállt Genicseszk kikötőváros közelében, a déli Herszon régióban - közölte Szerhij Bratcsuk, az odesszai katonai közigazgatás szóvivője vasárnap.
MTI
Elindult az ukrán ellentámadás, de bármennyire is szeretnénk, az eddig látottakból nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni. A háború beköltözött mindannyiunk nappalijába, ezért megváltozott a hozzá való viszonyunk, de a háború, mint olyan, ettől még nem változott meg. Ugyanolyan idegörlően lassú és szenvedéssel teli, mint volt mindig is. A mostani ellenoffenzíváról érkező hírek értelmezésében segíthet, ha szem előtt tartjuk, mi vele az ukránok célja.
hvg.hu
Az igazságügyi szakértői csoportot vezető Catriona Murdoch brit ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy egy gát ellen intézett szándékos támadás akár háborús bűncselekménynek is minősülhet a nemzetközi jog értelmében, hacsak nem katonai célpontról van szó.
MTI
Az orosz elnök kezdeményezésére a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon egybegyűltek egyperces néma felállással tisztelegtek Silvio Berlusconi emléke előtt.
MTI
Az orosz elnök szerint az Ukrajnának ígért F-16-osok ugyanúgy égni fognak, mint a Leopardok.
MTI
Egészen furcsa fordulatot vett a kárpátaljai hadifoglyok története.
hvg.hu
Barrons szerint, aki az Economistban fejtette ki véleményét, az, hogy Európa hogyan lép fel most Ukrajna ügyében, alapvetően határozza majd meg a 21. század további történelmét.
hvg360
El kell árulnom egy titkot, nem azért nem ért velünk senki egyet, mert mi ennyire bátrak vagyunk, hanem mert ennyire idióták, írja szerzőnk az ukrajnai háborúról és a magyar kormány háborús politikájáról. Vélemény.