Egészben maradt repeszgránátot operáltak ki egy ukrán katonából
A műtétet elektromos eszközök használata nélkül hajtották végre.
A műtétet elektromos eszközök használata nélkül hajtották végre.
hvg.hu
Egy forrás szerint London akár tíz darab Challenger 2 típusú harckocsit adna át Kijevnek.
hvg.hu
Láda méretű külső akkumulátorok, sízoknik és profi ruházat, amiben elviselhetőbb átvészelni a frontvonalban töltött hidegebb napokat – így segített egy civilekből álló társaság a kárpátaljai zászlóaljban harcoló katonákon, akiknek soraiban magyarok is akadnak bőven. A magyar nemzetiségű katonák részt vettek többek között a Harkiv környéki települések visszafoglalásában is, amiről tavaly október közepén egy lyukas 56-os magyar zászló kíséretében számoltak be a harctérről.
Bihari Ádám
A skandináv ország az idén a gázszállítását rekordközeli szinten tartja, az olajtermelését pedig nagyjából 7 százalékkal növelni készül.
MTI
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország, amelynek köszönhetően ötven ukrán katona térhetett haza – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője vasárnap a Telegramon.
MTI
Ukrajna propagandának minősítette az oroszok állítását, de a Reuters sem talált semmilyen bizonyítékot.
hvg.hu
Sok idős, a harcok elől bezárkózó ember és a világ között a postások az utolsó kapcsolat.
hvg.hu
Az alábbi írás Az én hetem-sorozatunk különkiadása, melyben szokásunktól eltérően nem mi adtunk kulcsszavakat, hanem Lackfi János választott öt olyan szót-témát, ami szerinte a leginkább jellemezte a 2022-es évet. Ezek a háború, a tanársztrájk, az ársapka, a focivébé, és a választások.
Az ukrán légierő, illetve a rakéta- és tüzérségi egységek a nap folyamán összesen három orosz katonai állomáshelyre nyitottak tüzet.
MTI
A kivonulás az orosz-ukrán háború számlájára írható, ugyanis a kazahsztáni McDonald's-ba Oroszországból kellett importálni a húspogácsának való marhahúst.
hvg.hu
Az ukrán álláspont szerint cinikus az oroszok az ortodox karácsonyra időzített tűzszünete, hiszen december 24–25-én, valamint újév napján is bombáztak.
hvg.hu
Katonai szolgálatát Afganisztánban töltötte. Hamarosan megjelenő könyvében Harry arról is ír, hogy fiatalon kokainozott és füvet is szívott.
hvg.hu
Putyin szerint az új orosz hiperszonikus rakétának nincs párja a világon.
hvg.hu
Moszkva döntése azt követően születhetett meg, hogy december elején ukrán dróntámadás érte a Volga-parti Szaratov mellett található Engelsz-2 katonai légi bázist.
hvg.hu
Ukrán források szerint az oroszok átcsoportosítják erőiket, és a Bahmuttól nem messze, északra lévő Szoledarnál kísérelhetik meg az áttörést.
hvg.hu
A francia elnök mindezt ukrán kollégájával telefonon közölte.
hvg.hu
A Project Syndicate oldalon fejtette ki nézeteit a közgazdász.
Lengyel Miklós
Vlagyimir Putyin aláírt egy rendeletet, ami a katonákra a Roszgvargyija, vagyis a nemzeti gárda fegyvereseire és a rendőrökre is vonatkozik.
hvg.hu
Az ukrán hadsereg a drónokat is beveti annak érdekében, hogy a magukat megadó orosz katonák elfogása a legbiztonságosabb legyen.
hvg.hu
Az ukrán erők főparancsnoka szerint katonáik nem csak Ukrajnáért, hanem Európáért is harcolnak. Valerij Zaluzsnij biztosra veszi, hogy győzni fognak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI