Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hadsereg

MTI Világ

Szaúd-Arábia pénzeli a libanoni hadsereget

Szaúd-Arábia 660 milliárd forintnyi segélyt nyújt a libanoni hadseregnek - jelentette be vasárnap Michel Szulejman libanoni elnök a tévében, megjegyezve, hogy ez a legnagyobb segély, amelyet országa hadserege valaha kapott

MTI Világ

A kínai hadsereg veszélyes provokációval vádolja Japánt

A kínai hadsereg rendkívül veszélyes provokációnak minősítette, hogy japán hajók és repülőgépek a múlt héten megzavarták a Csendes-óceánon tartott kínai éles hadgyakorlatot. Hasonlóképpen foglalt állást pénteken a külügyi szóvivő is.

Zubor Zalán Világ

Görögország: Beleroppant polgárháborús álmaiba az Arany Hajnal

Megroppantotta az Arany Hajnal görög szélsőjobboldali pártot vezetőinek letartóztatása. A politikusokat Pavlosz Füsszasz antifasiszta rapper meggyilkolásában való részvétellel gyanúsítják. Ennél nagyobb feladat lesz a kormánynak a párt rendőrségi és hadseregbeli kapcsolatainak felgöngyölítése: egy görög katonatiszt szerint az Arany Hajnal hívei egészen a főtiszti karig beépültek a fegyveres erőkbe.

MTI Világ

Bosszút állt a nigériai hadsereg a vasárnap kivégzett diákokért

A nigériai hadsereg több iszlamista harcossal végzett a hét elején a szélsőségesek táborai elleni légi csapásokban, amelyeket egy vasárnap elkövetett vérengzésre válaszul hajtottak végre az ország északkeleti részében – közölte csütörtökön a hadsereg szóvivője.

MTI Világ

Tavaszra érhetne véget az átmeneti kormányzás Egyiptomban

Gyors politikai átmenetre szólította fel a kormányt az egyiptomi hadsereg főparancsnoka kedden. Abdel-Fattah asz-Szíszi főparancsnok irányítása alatt buktatta meg a hadsereg az iszlamista Mohamed Murszi elnököt július harmadikán, majd átmeneti kormányt állítottak fel.

hvg.hu Nagyítás

Légvédelmi rakétákkal vadásztunk drónokra a lengyel tengerparton – Nagyítás-fotógaléria

Szerdán, a lengyelországi Ustka városában a Lengyel hadsereg légvédelmi lőtéren, nemzetközi ellenőrzés mellett zajlott le a ''Lendülő Kard 2013'' elnevezésű harcászati légvédelmi rakéta éleslövészet, melyen győri katonák bizonyították szakmai felkészültségüket. A MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred tagjai az 1. légvédelmi rakétaosztály által használt kis hatótávolságú KUB-, valamint a 2. légvédelmi rakétaosztály által használt közeli hatótávolságú MISTRAL- légvédelmi rendszer rakétáival lőttek. Az éleslövészeti felkészülés március óta folyamatos volt, utolsó fázisának helyszíne a MH Bakony Harckiképző Központ újmajori gyakorlótere volt, ahol a honvédek a rendelkezésükre álló három hetet a légvédelmi rakétaoltalmazás eljárásainak készségszintű rögzítésével, ismétlésével töltötték, immár a célanyagként kiválasztott, magyar fejlesztésű METEOR-3M-, valamint a METEOR-3MA- típusú, pilóta nélküli repülőgépekkel. Képes összefoglalónk az eseményekről.

Nagy Gergő Gazdaság

Ebből a gazdaságból tíz év múlva sem lesz semmi

Az amerikai és koalíciós csapatok 2014 végéig elhagyják Afganisztánt, az ország vezetésének pedig egyre inkább a helyi bevételekre, nem pedig a külföldi segélyekre kellene támaszkodnia. A törzsi viszályok következtében a nyersanyagokban gazdag ázsiai államban még messze a gazdasági fellendülés, még ha a tálibokkal sikerül is kiegyezni.

MTI Világ

A katonák is letartóztathatnak civileket Egyiptomban

Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi államfő felruházta a miniszterelnököt azzal a jogkörrel, hogy engedélyezheti a hadseregnek civilek letartóztatását. Az erről szóló elnöki dekrétum vasárnap jelent meg a hivatalos közlönyben.

NIZS, Fülöp Máté (szerkesztők) Nagyítás

A háború, mely éppen 60 éve nem ért véget - Nagyítás-fotógaléria

Pontosan hatvan éve egy tűzszüneti megállapodás vetett véget a harcoknak a Koreai háborúban.1950. június 25-én a jelenlegi vezér, Kim Dzsongun nagyapja, Kim Ir Szen pártfőtitkár által vezetett Észak-Korea (kínai támogatással) támadást indított Dél ellen. Az északi csapatok bevették Szöult, elfoglalták csaknem az egészKoreai-félszigetet. Az ENSZ égisze alatt szeptemberben jelentős amerikai erő szállt partra és vette fel a harcot az agresszorral. A konfliktusban mintegy kétmillió ember halt meg, az 1953 július 27.-én aláírt tűzszüneti megállapodás pedig a határvonalat lényegében a háború előtti helyen, a 38. szélességi foknál rögzítette. Békemegállapodás azonban mindmáig nincs a két Korea között.

MTI Világ

Japán támadásra is alkalmassá tenné a hadseregét

Japánnak fontolóra kell vennie az ellenséges külföldi támaszpontok megtámadásához szükséges katonai képességek fejlesztését, és aktívabb védelmi politikát kell folytatnia Kína túlzott magabiztossága és az észak-koreai fenyegetés miatt egy pénteken közzétett kormányzati jelentés szerint.

MTI Világ

Visszavág a leváltott egyiptomi államfő családja

Mohamed Murszi családja emberrablás vádjával bírósági eljárást kér Abdel Fatah asz-Szíszi hadsereg-főparancsnok ellen – közölte a megbuktatott egyiptomi elnök lánya egy sajtótájékoztatón hétfőn.

MTI Világ

Nem akarnak közös balti hadsereget az észtek

Észtország nem támogatja a közös balti hadsereg létrehozását – derült ki Urmas Reinsalu észt védelmi miniszter parlamenti felszólalásából hétfőn. Andris Berzins lett köztársasági elnök múlt hét végén javasolta egy összbalti haderő felállítását. A lett védelmi miniszter egy védelmi bizottsági ülésen vetette el az ötletet hétfőn.

MTI Világ

Menetrend: Így venné át Egyiptom vezetését a hadsereg

Szerda délután lejár a hadseregnek a belpolitikai válság rendezését célzó ultimátuma. Az egyiptomi elnök vagy lemond magától, vagy elzavarják – írja az al-Ahram című lap. A hadsereg a tervek szerint felállítana egy háromtagú elnöki tanácsot az alkotmánybíróság elnökének vezetésével, majd létrehozna egy semleges átmeneti kormányt, amelyet egy katonai vezető irányítana.

MTI Világ

Feloszlathatja holnap a parlamentet az egyiptomi hadsereg

Az egyiptomi hadsereg felfüggesztené az alkotmányt és feloszlatná a parlamentet, ha az iszlamista Mohamed Murszi államfő és liberális ellenzéke nem tud megállapodni a belpolitikai válság rendezéséről legkésőbb szerdán – közölte egy katonai forrás kedden.

1
15 16 17 18 19
25
Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Klasszikus módszerrel buherálta meg a menetidő-számlálót egy bolgár kamionos, de lebukott – videó

Klasszikus módszerrel buherálta meg a menetidő-számlálót egy bolgár kamionos, de lebukott – videó

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Két év felfüggesztettet kapott az a férfi, aki leforrázta veszekedés közben az élettársát

Két év felfüggesztettet kapott az a férfi, aki leforrázta veszekedés közben az élettársát

A címlapról ajánljuk