Öt év börtönt kapott a férfi, aki télen leöntött vízzel egy hajléktalant, aki ezután meghalt
Az első fokhoz képest súlyosbította az ítélőtábla az ítéletet.
Az első fokhoz képest súlyosbította az ítélőtábla az ítéletet.
HVG
Radics Béla egy összetákolt kocsit tologató hajléktalant videózott, és megállapította, hogy „így néz ki Karácsony Gergely Budapestje”.
Egy társuk a gyanú szerint tudott arról, hogy veszélyben vannak, de nem segített rajtuk.
HVG
Miután a Sára Botond főispán által vezetett kormányhivatal az együttműködés hiányával magyarázta, hogy nem hárult el a Fűtött utca bezárásának veszélye, a fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) tételes cáfolatot juttatott el a HVG-hez.
HVG
A ma élő legjelentősebb festőnek tekintett német művész alkotásait árverésre szánják, a befolyt összegből pedig egy új hajléktalanszálló is épül.
HVG
HVG
MTI
A gyermekhajléktalanságra hívta fel a figyelmet a művész.
HVG
Hajléktalanból lett a Város Mindenkié csoport emberjogi aktivistája a nemrég Budapestért díjban részesült Lakatosné Jutka. Portré.
A pénzét mindegyiküknek elvette.
HVG
A BudaPart üzemeltetője szerint „a rászorulók rendszeresen visszatérnek a környékre.”
HVG
A Lakmuszhoz eljutott felvételek, illetve szemtanúk és sértettek beszámolói alapján úgy tűnik, egy neonáci csoport sportot űzött a téren élő hajléktalanok terrorizálásából.
HVG
Az amerikai elnök a Nemzeti Gárdát vetné be a washingtoni hajléktalanok ellen, de a bűnözőknek is hadat üzent, miután egy kormányzati alkalmazottat támadás ért.
HVG
Együtt utaztak a pap autójában, aztán összevesztek.
MTI
Azokat, akik megszöktek a családtól, visszahurcolták, volt, akit meg is vertek.
HVG
HVG
MTI
Újra bemutatják a hajléktalanok írásaiból készült darabot az Akváriumban.
hvg.hu
A férfi többször is bejelentést tett a segélyhívó vonalakon, hogy kezdjenek valamit a hajléktalan nővel, azonban nem volt elégedett a hatósági fellépéssel, így végül azért öntötte le a nőt, hogy távozásra bírja.
hvg.hu
Harmadfokon lett meg végül a jogerős ítélet.
HVG
Hétfő reggel 8 óráig lesz érvényben a hideg idő miatt kiadott vörös kód riasztás.
MTI
MTI
hvg.hu
A speciális eljárásrend péntekig tart.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ünnepek alatt csaknem 1600-an voltak a budapesti szociális ellátóhelyeken.
HVG
További kettőt pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
hvg.hu