Életfogytiglan a halálos balesetek okozóinak – ön szerint jó ötlet?
Sokak szerint a halálos balesetek számát többek közt a büntetési tételek megemelésével is csökkenteni lehetne.
Sokak szerint a halálos balesetek számát többek közt a büntetési tételek megemelésével is csökkenteni lehetne.
Meghalt Iulian Vlad, a hírhedt Securitate utolsó parancsnoka, aki az 1989-es decemberi forradalom idején vezette a román kommunista diktatúra politikai rendőrségét.
Egy 53 éves férfi esett össze, életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. A rendeletben előírt halottvizsgálat miatt kellett ott feküdnie több mint három órán át.
A 28 éves férfit azok után vette őrizetbe a rendőrség, hogy egy 25 éves nőt holtan találtak a dorseti Bestivalon.
A férfi a helyszínen életét vesztette a Róbert Károly körút és Lehel út kereszteződésében.
Az esetet körülbelül 50 ezer ember látta.
A gyanús csonkolásos haláleset ügyében egyelőre gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt az ismert polihisztort, akinek a tengeralattjáróján utoljára tartózkodott a 30 éves újságírónő.
Egy Damjanich utcai építkezésen történt a haláleset kedd reggel.
Ultimátumot kapott szolgáltatójától a Daily Stormer; az újnáci honlapon közben hackerek is bosszút állhattak.
A nagyobbik lányt egy vonat gázolta halálra, a 4,5 éves Patrícia egy patakba fulladt.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat embere fejbe lőtte magát.
Állítólag a mentősök is jelezték, hogy nem jó ötlet délben a napon futni.
Hivatalos vizsgálatot indított a Matterhornon történt tragédia miatt a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség – tudta meg a hvg.hu. Pár napja ugyanis ereszkedés közben lezuhant és meghalt egy magyar mászó az Alpok egyik legmagasabb csúcsa, a Matterhorn megmászása során.
A csütörtökön Nyugat-Magyarországon tomboló orkán egy háztetőt tépázott meg.
A tesztfutás közben életét vesztő futballbíró lánya az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, édesapja odafigyelt magára, és jó egészségi állapotban volt. Az MLSZ szerint a bíróknak felajánlották, hogy a meleg miatt későbbi időpontban fussanak.
Ez feladta a leckét a francia rendőröknek.
A második sorban is épp olyan fontos a biztonsági öv használata, mint az első üléseken.