Az Élet Iskola alapítója halt meg a jég alá szorulva Bárdudvarnokon
Szombathelyi Tibor telente is gyakran úszott a tóban, ami végül a vesztét okozta.
Szombathelyi Tibor telente is gyakran úszott a tóban, ami végül a vesztét okozta.
A fotóművésznek az Indexen is megjelent cikk- és portrésorozata.
Tudományos elemzés készült a Trónok harca haláleseteiről, ami alapján a szakemberek azt is kikövetkeztették, ki az, aki minden valószínűség szerint életben marad a 8. évad végére.
A szegényebb országokban körülbelül háromszor annyian halnak meg az utakon, mint ahol jobbak az életkörülmények.
A 28 éves Andrew Finchet 2017 végén a rendőrök lőtték le saját háza előtt, mert azt hitték, megölte apját és túszokat ejtett. Kiderült, egy Call of Duty-játékos hívta rá a rendőröket.
Az Emmy-díjas James Emswiller halálát hirtelen szívmegállás okozhatta. Ő volt a film hangtechnikusa.
Az üzemtől nem messze találták meg a holttestüket.
Egyelőre a rendőrök se nagyon tudják, mi és hogyan vezethetett Sinead McNamara halálához. Egy biztos: a fiatal nőre kritikus állapotban találtak rá, segíteni azonban már nem tudtak rajta.
A szemtanúk szerint a férfi bement a dunavarsányi horgásztóba, majd elmerült.
A férfi kizuhant egy lakóépület ablakán.
36 éve dolgozott a BKV-nál. A társaság közlése szerint a haláleset nem forgalmi tevékenység közben történt.
A haláleset körülményei egyelőre nem tisztázottak, de a brit utazásszervező vállalat minden, az érintett hurghadai szállodában tartózkodó vendégét át-, illetve kiköltözteti.
Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztője, Kaposvár díszpolgára 86 éves volt.
Már nem tudták megmenteni az életét.
Egy Fülöp-szigeteki strandon fürdött édesanyjával és barátaival.