Magyar Orvosi Kamara: továbbra sem problémamentes az új ügyeleti rendszer
Az elmúlt időszakban az ügyeleti ellátás miatt két törvényszéki ítélet is született.
Az elmúlt időszakban az ügyeleti ellátás miatt két törvényszéki ítélet is született.
MTI
A MOK úgy tudja, van olyan megye, ahol összesen két háziorvos vállalta az ügyeletben való részvételt.
hvg.hu
A felnőtt ügyeletek 80 százaléka megszűnik.
hvg.hu
A nyugdíjaskorú orvos, Salamon Sándor naponta nagyjából 100-200 kilométert autózik a Bodrogközben, az ország egyik legszegényebb részén, ahol hat faluban rendel, egyedül. Bár az ő történetében is ott van a háziorvosok elöregedése, az orvoshiány és a mélyszegénység által sújtott régió minden nehézsége, ő úgy véli, kicsit kilóg az egészségügyi dolgozókra okkal jellemző, depresszív hozzáállásból. Kamerával kísértük végig egy napját.
A jövő év elejére épül ki teljesen az új szisztéma, de Budapest egyelőre nem lesz benne.
MTI
MTI
hvg.hu
A háziorvos további vizsgálatokat rendelt el, ez azonban nem tetszett a jogosítvány tulajdonosának.
hvg.hu
Sárváron három házi gyermekorvosi körzet van, ebből január végétől egyetlen egyben sem lesz gyermekorvos. Az önkormányzat egyelőre még nem pótolta az orvosokat, a szülők türelmét kéri.
hvg.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legsúlyosabb a probléma, amit tetéz a háziorvosok elöregedése is.
hvg.hu
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy meghallgatásra talál az érintettek álláspontja.
hvg.hu
Egyre több házorvosi praxis marad betöltetlenül, immár egymillió ember alapellátását nehezítve. A helyzet romlik, miközben sorjáznak az átgondolatlan kormányzati ötletek.
Gáti Júlia
A Belügyminisztérium tervei szerint, ha egy körzet valami miatt tartósan betöltetlen marad, feloszthatják a szomszédos körzetek között.
hvg.hu
A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi csoportjának vezetője abban bízik, hogy precedens értékű lesz az ítélet.
hvg.hu
Van, ahol az orvosi rendelőkben adják be a kötelező védőoltásokat, pedig nem lenne szabad ugyanott ellátni az egészséges gondozottakat és a fertőző betegeket.
hvg.hu
Több mint 500 praxis betöltetlen országszerte, van olyan település, ahol 2005 óta nem találnak háziorvost.
hvg.hu
Az ügylettel több százezer forint ütötte az orvos és asszisztense markát.
hvg.hu
Elindul május 1-től Békés vármegyében és Komárom-Esztergom vármegyében az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője szombaton az MTI-vel.
MTI
Hónapokig hiába kértek segítséget a cigándi szakrendelő megmentéséhez, de amikor nyilvános megmozdulás lett a dologból, derült égből villámcsapásként jött a kormányzati „megoldás”, azaz az államosítás is.
Csatári Flóra Dóra
Nem bírják a terhelést a fővárosi szakrendelők.
hvg.hu
Még mindig praktizáló orvosként aggasztja az egészségügy, az oktatás helyzete és nem kívánja senkinek, hogy kórházba kerüljön. Aktivizálta magát a legutóbbi parlamenti választási kampányban is. Hobbija a komolyzene. Mindig elérzékenyül az Örömóda »Alle Menschen werden Brüder« során, még ha ez csak utópia is. HVG-portré.
Az Országos Mentőszolgálat szerint az összes megyei háziorvos mindössze 2 százalékát jelentő számon kívül további 50 szerződéskötés „folyamatban van”.
hvg.hu