Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hepatitis

MTI Itthon

Nagyjából 20 ezer hepatitises beteg nem kap kezelést itthon

Körülbelül 70 ezerre tehető Magyarországon a hepatitis C-fertőzöttek száma, közülük 40 ezren lehetnek azok, akik már kezelést igényelnének, de csak 20 ezret kezelnek – mondta a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének elnöke az M1-en kedden. Werling Klára szerint nagyon sokan nem tudnak arról, hogy fertőzöttek: amikor megkapják, a betegség nem jár tünetekkel, tíz év múlva átmegy krónikus májgyulladásba, amelynek minimálisak a tünetei, harminc év múlva viszont májzsugort és májrákot okozhat.

MTI Világ

Rengetegen fertőződhettek meg fogorvosi rendelőkben Sydneyben

Több mint 11 ezer fogászati páciens lehetett kitéve HIV-, illetve hepatitis A, B és C fertőzéseknek az ausztráliai Sydneyben amiatt, hogy a nagyváros négy fogászati klinikáján nem voltak megfelelőek a higiéniai körülmények – közölték csütörtökön az új-dél-walesi egészségügyi hatóságok, és arra kérték az érintetteket, hogy jelentkezzenek felülvizsgálatra.

MTI Plázs

Egy éve hepatitis A-járvány van Budapesten

A korábbi évekhez képest csaknem kilencszer több hepatitis A vírussal fertőzött beteget regisztráltak tavaly március óta a fővárosban – írta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) információs lapjára hivatkozva a Világgazdaság.

Ivanyos Judit Itthon

Rendőrök vihetnek hepatitis-oltásra egy lányt

Rendőri segítséggel kaphat hepatitis B vírus elleni oltást egy lány, miután az édesanyja nem hagyta, hogy beoltsák az iskolában. Az anya szerint többek között májkárosodást és cukorbetegséget is okozhat a vakcina. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője szerint nincsenek káros mellékhatásai és fontos, hogy mindenkit beoltsanak, mivel a vírus nagyon fertőző és halálos betegségeket is okozhat.

MTI Plázs

Petíciót kapott a májbetegektől Szócska Miklós és Balog Zoltán

Petíciót nyújtott át az egészségügyi ágazat vezetőinek két betegszervezet, a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete és az Összefogás a Vírusos Májbetegekért Egyesület a hepatitis világnapja alkalmából pénteken, Budapesten. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek és Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak címzett petícióban a szervezetek a szűrővizsgálatok széleskörű hozzáférését, jobb diagnosztikai ellátást, illetve az új, bizonyítottan hatékony gyógyszerekhez való hozzáférést kérték.

hvg.hu Itthon

Kimaradt a tűcsere és a HIV a drogstratégiából

Kimaradt a tűcsere program és az ártalomcsökkentés a nemzeti drogstratégiából, ezzel pedig növekedhet a HIV és a hepatitis járvány kockázata is - derült ki a TASZ által szervezett III. Ártalomcsökkentő konferencián.

hvg.hu Plázs

A, B, C, D, E - hogyan fertőz a hepatitis?

A májat megtámadó vírusok nem éppen egyenességükről híresek. Alattomos módon fertőznek, tünetmentesen meghúzódva a szervezetben, így sokan nem is tudnak róla, hogy betegek. De mit tudunk ezekről a vírusokról, amelyek egyik típusa a legelterjedtebb fertőző megbetegedés okozója? Szeptember 30. a hepatitis világnapja.

hvg.hu Plázs

Nyaralós bakik, amit idén ne kövessünk el

Felelőtlen utazóknak számítunk mi magyarok, legalábbis a WHO korábbi kritikája szerint. Idén nyáron végre megmutathatnánk, tudunk mi vigyázni magunkra, ha akarunk. Íme, néhány egészségügyi kockázatot rejtő helyzet, amit érdemes elkerülni vagy legalább minimalizálni a veszélyt.

MTI Itthon

A magyar kormány oltóanyagot küld Chilébe

A magyar kormány a chilei humanitárius katasztrófa okozta károk enyhítése céljából soron kívüli segítségnyújtásról döntött az általános tartalék terhére, mintegy 10 millió forint értékben.

1 2
Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

Mégis mi a gond Zelenszkij öltözetével?

A címlapról ajánljuk