Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#himnusz

MTI Sport

Kajak-kenu: nem jó himnusz versszakot játszottak le a németeknek?

A német küldöttség szerint nem megfelelő himnuszt játszottak le pénteken a szervezők a női K-2 1000 m eredményhirdetésekor a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A házigazdák úgy vélik, hogy nem hibáztak, ennek ellenére elnézést kértek az érintettektől.

MTI Világ

A magyar himnusz miatt tört ki vita Ukrajnában

Az ukrán ultranacionalisták „ajándékot” kaptak azzal, hogy a beregszászi járási tanács (közgyűlés) megszavazta a magyar himnusz lejátszását az ülésein, ráadásul a döntés ismét kiélezte a „magyar kérdést” Kárpátalján – írta szombaton megjelent számában a Zerkalo Nyegyeli című ukrán hetilap.

MTI Itthon

Felhasználóbarát Himnuszt tett közzé Réthelyi

Levélben fordult Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a magyarországi közoktatási intézményekhez, annak érdekében, hogy a Himnusz és a Szózat diákok által "szívesebben fogadott, könnyebben énekelhető változatát" eljuttassa még az évzáró ünnepélyek előtt az iskolákba.

MTI Itthon

Fidesz: a Himnusszal nyissák a parlament üléseit

"Nemzeti imádságunk közös éneklése kifejezi, hogy nem felejtjük el: Magyarországot, szeretett hazánkat, a magyar választókat képviseljük" - áll a fideszes Kovács Péter indítványában.

MTI Kult

Átírták a Pink Floyd himnuszát

Átírta a Pink Floyd rockzenei klasszikusát, az Another Brick in the Wall című számot egy kanadai együttes, hogy tükrözze az iráni fiatalok kormányukkal ellentétes véleményét. A dalban a tanár (teacher) kifejezést kicserélték, és "Hey, Ajatollah, leave those kids alone!"-ra módosították.

Szegő Iván Miklós Világ

Nobel-díjas professzor: lengyel módra bukhat el Amerika

"Mindig tudtuk, hogy Amerika uralma a világ legnagyobb nemzeteként egyszer véget ér. Ám a legtöbben úgy képzeltük a bukást, hogy amikor eljön, az nagyszerű és tragikus lesz" - írja a Nobel-díjas Paul Krugman a New York Timesban. A lapban állandó rovattal rendelkező közgazdász professzor azonban nem ilyen véget jósol Amerikának: szerinte inkább a lengyel végzet, egy "halálos komédia" fenyegeti országát, mintsem a Római Birodalom bukásához hasonló tragédia.

hvg.hu Kult

Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos településén és több külföldi nagyvárosban tartanak megemlékezéseket, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket, filmvetítéseket, színházi előadásokat.

Dobszay László Vélemény

A "székely" himnusz

Sok mindenért sajnálom a székelyeket, de legjobban talán a - mostanában egyre több politikai rendezvényen is elhangzó - "székely himnuszért". Ennél biztosan jobbat érdemeltek.

1 2 3 4 5 6 7
Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

A címlapról ajánljuk