#Hollandia

Pénteken temetik a holland herceget

Családi körben, az Utrecht közelében lévő Lage Vuursche nevű faluban búcsúztatják, majd temetik el Johan Friso holland herceget pénteken. A szertartás időpontját az udvar kedden közölte Hágában.




Terrortámadástól félti a jemeni nagykövetségét Hollandia

Hollandia azért hosszabbította meg jemeni nagykövetségének zárva tartását, és vonta ki az országból teljes diplomáciai személyzetét, mivel ottani képviselete a lehetséges terrorcélpontok között volt - közölte szerdai nyilatkozatában Frans Timmermans külügyminiszter.


Hollandia is a terroristák célpontja lehet

Néhány más országokkal együtt Hollandia is potenciális célpontja lehet egy terrortámadásnak Jemenben – jelentette be szerda este a holland belügyminiszter. Frans Timmermans közölte, hogy az összes nagykövetségi dolgozójukat hazahívják az arab országból, mert az ottani, sanaai képviseletük veszélyben lehet.









Így védekeznek az árvíz ellen a hollandok

Elindult a Digital Delta program, ami a Big Data hatékonyabb elemzéssel járul hozzá az árvízvédelem fejlesztéséhez és a holland vízgazdálkodási rendszer optimalizálásához. A kezdeményezés célja a katasztrófák és a környezetkárosodás megakadályozása, de a rendszer 15 százalékkal csökkentheti a vízügyi feladatok költségeit is.





Amerikai atombombákra vigyáznak a hollandok

Földalatti páncéltermekben tárolnak amerikai atombombákat egy holland légi bázison Brabant tartományban – erről Ruud Lubbers volt miniszterelnök beszélt a National Geographic dokumentumfilmjében.


Bezáratták a coffeeshopokat Maastrichtban

Úgy tűnik, mindössze egyetlen coffeeshop maradhat nyitva a hollandiai Maastrichtban, és annak a sorsa is kétséges. A határvárosban régóta megy a huzavona a polgármester és a könnyűdrogokat árusító kávézók között. Most a hírek szerint azon buktak el sorban a coffeeshopok, hogy külföldieket is kiszolgáltak, pedig az már elvileg tilos.


Vehetnek-e füves cigit a külföldiek Maastrichtban?

Nem tud dűlőre jutni a Maastrichti Coffeshopok Szövetsége a holland város polgármesterével. Onno Hoes azt akarja ugyanis, hogy a korábban életbe léptetett szigorítások alapján ne szolgálják ki a külföldi drogturistákat a helyi coffeeshopokban. A könnyűdrogot árusító kávézók viszont egy bírósági ítéletre hivatkoznak, amely alapján állítólag a külföldieknek is adhatnak füves cigit.