Hetek óta él a homofóbtörvény, de a Médiatanács még mindig vizsgálja, hogyan kell megfelelni neki
A reklámügynökségek és a média is várják a korhatárbesorolási irányelveket, de egyelőre teljes a csend.
A reklámügynökségek és a média is várják a korhatárbesorolási irányelveket, de egyelőre teljes a csend.
A jelenleg püspökként dolgozó egykori csúcsminiszter interjúban fejtette ki véleményét a Fidesz állandó ellenségépítéséről, az emberi jogokról és arról, miért fontos, hogy az egyházban ne politizáljanak.
Bár nem olyan nehéz találni a világban egy-egy furcsa történetet nemváltásról, a Fidesz nem szórakozott ezzel: Magyarországon azért fogunk népszavazást tartani, mert Orbán Viktor állítása szerint tud olyan németországi iskolákról, ahol állítólag melegekről szóló mesekönyveket olvastak fel.
A júniusban elfogadott homofóbtörvény, valamint a múlt héten meghirdetett "gyermekvédelmi" népszavazás után ma szivárványba borult a főváros: a Pride-hónap szombat délután a szokásos felvonulással zárult. A résztvevők a Madách téren gyülekeztek, a program a Tabánban ért véget. A város több pontjára is ellendemonstrációt hirdettek meg, de a rendőrség és a szervezők is mindent megtettek a biztonságos vonulás érdekében. Percről percre tudósításunkat olvashatják.
Gulyás Gergely után a családügyi miniszter helyettes államtitkára sem tudott válaszolni egy, a kormánynak fontos ügy kapcsán feltett kérdésre.
"Az érintetti kör nem fedi egymást" a miniszter szerint.
Ha a jogi eljárást nem akasztja meg a népszavazás, fordítva miért lenne igaz?
Az Orbán Viktor által bejelentett, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás kérdései összekapcsolódnak egy olyan magyar jogszabállyal, amellyel szemben az Európai Bizottság jelenleg kötelezettségszegési eljárást folytat. Felmerül a kérdés, hogy vajon a népszavazás ténye, eredménye hogyan hat majd az uniós folyamatokra. Röviden azt mondhatjuk, hogy akárcsak minden párhuzamosság, ezek is a végtelenben fognak találkozni.
A Jobbik elnöke szerint ebben a témában teljesen felesleges népszavazást tartani.
Az aláírók így vállalnak szolidaritást a magyarországi LMBTQI közösséggel.
Tegyél fel jogilag bármennyire is felesleges vagy értelmezhetetlen kérdéseket, nem az eredmény, hanem a folyamatból kiaknázható politikai haszon a lényeg – mintha ezt a receptet követné Orbán Viktor a “gyermekvédelmi” referendummal, aminek a gyermekvédelemhez kevés köze van.
A sport összehoz másokkal. A sport láthatóvá tesz és segít leküzdeni az előítéleteket – de ha az LMBTQI-emberek lehetőségeit vizsgáljuk, gyakran az előítéleteknek lejt a pálya. Megnéztük a Kapd el a ritmust – a sportvilág queer felforgatása című dokumentumfilmet.