Száz kilót közelítő óriásharcsát fogtak a Balatonból
Egy óra fárasztás után fogott ki egy közel száz kiló súlyú harcsát a balatonboglári kikötőben egy horgász. Ez a 113 kilós országos rekordtól azonban még messze van.
Egy óra fárasztás után fogott ki egy közel száz kiló súlyú harcsát a balatonboglári kikötőben egy horgász. Ez a 113 kilós országos rekordtól azonban még messze van.
Több százezer forintos bírságra számíthat az a horgászati vállalkozás, amely nem adott nyugtát az APEH-revizoroknak.
Sürgősen rendet kell tenni a halászat és horgászat jogi szabályozásában, mert az elmúlt harminc évben ötödére csökkent a magyarországi természetes vizek halállománya, a jogszabályok módosítása még az idén elkezdődhet – jelentette ki Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerdán Szolnokon. Közben a horgász és halász szakmai szervezetek üzleti okok miatt aggódnak.
Lékhorgászok, légyhorgászok, tengerparti halászok és folyók mellett kapásra várók: a legszebb horgászképek közül válogattunk.
82,3 kilogrammos harcsa matuzsálemet fogtak ki a Tisza-tóból.
Óvatosságra intenek a tógazdák, eddig ugyanis két horgász halt meg azért, mert horgászbotjuk hozzáért egy nagyfeszültségű vezetékhez - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
A Spro-Exner-Molnársziget a világ legjobb horgász klubcsapatainak versenyén az első helyen végzett a hétvégén, a szerbiai Golubacban rendezett világbajnokságon.
Pénteken este találták meg, de el is tűnt az ismeretlen férfi holtteste, amelyet csak másnak fedezett fel a rendőrség a folyóban - számolt be a szoljon.hu.
Rablási kísérlet gyanúja miatt indítottak eljárást egy borsodi fiatal ellen, miután bozótvágó késsel próbált kirabolni egy horgászt a Sajó egyik holtágánál.
A vízimentők hétfő délután felhagytak a Balatonban vasárnap elmerült osztrák férfi keresésével - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője.
Csónakjából a tóba esett, és vízbe fulladt vasárnap egy horgász a Békés megyei Csárdaszállás közelében. A búvárok már csak a holttestét találták meg.
Igazi hungarikum a keszeg, a fogas, mégis hekket eszünk a Balatonnál, mert nem szálkás, és olcsóbb is. Ha mégis balatoni halfajtából készült ételt választunk az étlapról, úgy sem biztos, hogy hazait kapunk, vagy nagy valószínűséggel fekete piacról származót. Július utolsó szombatja a balatoni halak napja, a Balaton természeti értékeinek védelmével kapcsolatos szemléletváltást mozdítaná elő, hiszen egészséges és finom húsú halakkal teli a víz, amelynek minősége kiváló.
Krokodil támadt a cápazsákmányukra, de nem jöttek zavarba: ausztrál hobbipecások botjukkal űzték el a kétméteres hüllőt.
Óriásharcsát, egy közel két és fél méter hosszú, 75 kilogramm súlyú halat fogott egy horgász a Tiszában - írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap, a Kelet-Magyarország internetes oldalán, a szon.hu-n szerdán.
Horgászás közben mintegy száz darab lőszert talált egy tiszaföldvári férfi a Tisza martfűi szakaszán, a folyó partján - közölte a rendőrség.
Fejest ugrott a halastóba, s meghalt egy horgász pénteken Enyingen; a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Két tokaji horgász mentett ki egy asszonyt a Tiszából, az 54 éves nő most már jól van - tájékoztatta az életmentésről a rendőrség az MTI-t pénteken.
Valószínűleg horgászás közben rosszul lett, a vízbe esett és megfulladt az az idős férfi, akinek holttestét szombaton találták meg Ráckevén az arra járók.