#hűtlen kezelés



Vádat emeltek Vadai Ágnes ellen?

Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – közölte a honvédelmi miniszter a Hír Tv szerint. A hvg.hu-nak ezt azonban a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője határozottan cáfolta.



Feljelentést tesz a KEKKH vezetője ellen az Összefogás

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) vezetője ellen az ellenzéki összefogás - közölte Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke. A KEKKH szerint ők minden közbeszerzésnél szabályosan jártak el.


Felmentették Juhász Ferencet és Fapál Lászlót

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indított büntetőügyben pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság.



Feljelentést tesz az ellenzék a Fidesznek átadott szlogen miatt

Jogi lépéséket tesznek a baloldali összefogás pártjai, mert álláspontjuk szerint törvénysértő módon, ingyenesen engedte át a kormány a Fidesznek a Magyarország jobban teljesít szlogent – jelentette be Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke Molnár Csabával, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökével és Veres Gáborral, az MSZP szóvivőjével közösen pénteken Budapesten.





Megint vádat emeltek az MVM és a BKV volt vezére ellen

Újabb ügyben emelt vádat bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója ellen a Fővárosi Főügyészség – értesült az MTI Hírcentrum. Kocsis Istvánt egy horvátországi szállodabérlés és egy ciprusi offshore céggel kötött vagyonkezelői szerződés miatt állítják bíróság elé. Az ügyészség szerint a két ügylet több mint kétmilliárd forint kárt okozott az MVM-nek – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.






Hunvaldot és Weineket felmentették

Minden vádlottat felmentett a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével abban az ügyben, amelyben több tízmillió forintos, megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármester és hat társuk ellen.


Letartóztattak egy székesfehérvári bankfiók-igazgatót

Előzetes letartóztatásba helyezett a Székesfehérvári Járásbíróság egy 34 éves bankfiók-igazgatót, aki a gyanú szerint 18 hitelügyletet intézett el hamis munkáltatói igazolásokkal – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.


Volt MSZP-s képviselők ellen emelt vádat az ügyészség

Hűtlen kezeléssel vádolnak két volt szocialista képviselőt, a vád szerint Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) korábbi főigazgatója és Vári Gyula volt vadászpilóta a vádirat szerint 2008 és 2010 között fiktív megbízási szerződésekkel nyolcmillió forinttal károsította meg az államot.


Több százmilliós hűtlen kezelés a Budapest Gyógyfürdőinél

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatti nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a rendőrség. 2010-ben a budapesti strandvállalat indokolatlanul szervezte ki alaptevékenységét, a fürdők működtetését, és előnytelen szerződést kötött - közölte a rendőrség.