Letöltendőt kért az ügyészség a hamisított húszezresekkel fizető nőre
A vádlott bűntársai ellen már korábban vádat emeltek.
A vádlott bűntársai ellen már korábban vádat emeltek.
Tanulságos történet.
Két húszezrest virított egy elkövető Salgótarjánban, de mindkettő hamis volt.
Már csak egy hónap van hátra a régi húszezresek bevonásáig.
Régóta közismert, hogy lejár a régi húszezresek ideje, és gyakorlatilag alig van már azokból forgalomban. Pár hétig lehet még régi húszezressel fizetni. Nagy baj akkor sincs, ha valaki lekési az év végi határidőt.
Újra jelezte a jegybank, hogy 2017. december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határidejét.
Egy 34 éves férfi és 14 társa az eredetihez nagyon hasonlító húszezreseket gyártott, illetve terjesztett. Majdnem hatszáz darab hamis bankjegyet vontak ki eddig a forgalomból a hatóságok az ügy nyomán. A hamisítók ellen nemsokára vádat emelhetnek.
A Magyar Nemzeti Bank egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel további egy évig, azaz jövő év végéig lehet fizetni.
Kivezetik a régi húszezreseket a forgalomból.
A BKK szerint több hivatalos dokumentum is bizonyítja, hogy tízezressel és nem húszezressel fizetett a Lehel téri automatánál az az utas, aki azt állította: a berendezés nem adott vissza pontosan, tízezer forintját elnyelte.
December végéig fizethet a régi – 2015 előtt kibocsátott – húszezresekkel.
Ma kerülnek forgalomba a megújított húszezres bankjegyek, amelyeken UV-fényben egy sétáló pár is feltűnik.
Öt gyanúsítottja van egy pénzhamisítási ügynek, a feltételezett elkövetőket kedden fogta el a rendőrség. Szeptember óta a gyanú szerint 6 millió forint értékben hoztak forgalomba hamis húszezreseket, amelyek alkalmasak a laikusok megtévesztésére.
Megújított 20 ezer forintos címletű bankjegyet bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank szeptember 25-én – derül ki a jegybank elnökének rendeletéből, amelyet a Magyar Közlönyben tettek közzé csütörtökön.
Több mint tízmillió forint értékű, összesen 535 darab hamis húszezer forintos bankjegyet foglalt le Hódmezővásárhelyen a rendőrség.