Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kivezetik a régi húszezreseket a forgalomból.
Még két hónapig lehet fizetni a régi húszezresekkel, a forgalomban lévő húszezres bankjegyek 75 százaléka már a 2015 decemberében kiadott új változat – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.
A jegybanki közlemény emlékeztet, hogy korábbi rendeletének megfelelően 2016. december 31-i határnappal vonják be a régi, 2015. előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azután készpénzes vásárlásra már nem lesznek használhatók. 2017. január 1-től kizárólag a 2015 decemberétől kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak – törvényes fizetőeszközként – a készpénzforgalomban.
A közlemény szerint a bankjegycsere kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad. Az MNB rendelete alapján a régi húszezresek a bevonást követően sem veszítik el értéküket, azokat a hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig – 2036 decemberének végéig – díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre.
A régi és az új húszezresek között a különbség az, hogy az újakon több a biztonsági elem, változott a hologram, és más a bankjegy színe is kicsit (sárgásabb). Sőt, UV-fényben más is látszódik az újakon, mint a régieken:
Furcsa új mintát lehet látni a húszezreseken - fotók
Ma kerülnek forgalomba a megújított húszezres bankjegyek, amelyeken UV-fényben egy sétáló pár is feltűnik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.