szerző:
hvg.hu

Tanulságos történet.

A Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági ellenőrzés keretében nyilatkozattételre és iratbemutatásra hívott egy 53 éves férfit.

Az apropó az volt, hogy a férfi nem javíttatta ki az általa használt lakásban azokat a szabálytalanságokat, amelyeket korábban a kéményseprő-ipari közszolgáltató jelzett neki.

A vádlott levelet írt az ügyintéző tűzoltó főhadnagynak címezve, amelyben kérte, hogy az iratok benyújtása nélkül szüntessék meg az eljárást, illetve kifejtette az érveit.

A probléma az volt, hogy azért, hogy kérésének nyomatékot adjon, a férfi egy 20 000 forintos bankjegyet is tett a levélbe. A pénzt a katasztrófavédelem levélbontó ügykezelője megtalálta, és az esetet jelentette vezetőjének.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben hivatali vesztegetés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, amely bűncselekményt a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni, áll a Fővárosi Főügyészség sajtótájékoztatójában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Könnygázt vetettek be a G7 elleni tüntetésen Bayonne-ban

Könnygázt vetettek be a G7 elleni tüntetésen Bayonne-ban

Különleges oldtimer Lada Samarát árulnak Budapesten

Különleges oldtimer Lada Samarát árulnak Budapesten

Fizetés nélkül lépett le 600 liter dízellel

Fizetés nélkül lépett le 600 liter dízellel

250 milliárd forinttal verték át az ukránokat

250 milliárd forinttal verték át az ukránokat

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Újabb kérdés a rezsiutalvánnyal kapcsolatban: mi van, ha nincs a nevünkön rezsiszámla?

Kigyulladt egy lakás Budapesten, három kisgyerek volt benne, felnőtt nélkül

Kigyulladt egy lakás Budapesten, három kisgyerek volt benne, felnőtt nélkül