Kapkodhatja a fejét: hamarosan új iPadek érkeznek
Bővíti táblagép-kínálatát az Apple, lesz kisebb, és lesz erősebb iPad is.
Bővíti táblagép-kínálatát az Apple, lesz kisebb, és lesz erősebb iPad is.
Valóban sokoldalú az alábbi eszköz, amellett ugyanis, hogy töltőkábel, még külső memóriaként is szolgál.
Nem túlozni szeretnénk, ekkora összeget szó szerint nem tud elképzelni. Az amerikai vállalat kedden éjszaka tette közzé az idei második negyedévre vonatkozó üzleti adatait, amelyből ismét egy rekorderedmény körvonalazódik ki. És rengeteg készpénz.
Elnézést, van ez a cipő a méretemben? – egy kérdés, amit nem kell többé feltenni. Rendhagyó bolt nyílt Budapesten, ahol a vásárló egy iPad segítségével ismerheti meg az árukészletet, a tablet csak azokat a cipőket ajánlja fel, amelyekből van raktáron a szükséges méretben, így a vevőnek nem kell a polcok, dobozok labirintusában bolyongva keresgélnie megfelelő lábbeli után.
A kannibalizációt az Apple vezérigazgatója egy az egyben elismerte, de nem aggódik miatta.
Hogy honnan érkezik az a sok pénz az Apple-höz? Elsősorban persze az iPhone-okból, de jó pár termék van még a listán.
Kezdjen valami újba – szólítja fel a felhasználókat az Apple új mini site-ja, és látványosan magyarázza, mit is ért ez alatt.
Történetében először könyvelt el az iPad csökkenést az előző évi eladási számokhoz képest.
Remek dolog, hogy a Microsoft táblagépében van beépített állvány. Remekül lehet például iPadet tartani vele.
Az új operációs rendszerek nyári premierje, valamint egy remekül sikerült, kétféle új iPhone-t és egy Apple Watch okosórát is villantó szeptemberi esemény után októberre egy kifejezetten vontatott, langyos bemutatót hozott össze az Apple. Semmilyen meglepetést nem hozó két új iPad és egy 5K felbontású iMac volt a csőben. A cikk címében némi iróniát rejtettünk el, de ennyiből talán már ki is találta, hogy melyik kifejezésről van szó.
Elképesztő animációs videóval rukkolt elő egy kreatív csapat. Úgy gondolták, hogy kihasználják az okos eszközeikben rejlő lehetőségeket. Az eredmény lenyűgöző, főleg úgy, hogy a felvétel valós időben készült.