Egykor ünnepelt popsztár volt Bery, ma idegenvezető Németországban
Sugár Bertalan egy évtizede kiszállt a popszakmából, először jógaoktató lett, ma Németországban idegenvezető.
Sugár Bertalan egy évtizede kiszállt a popszakmából, először jógaoktató lett, ma Németországban idegenvezető.
Váczi Gergő Észak-Koreába visz nemzetközi turistacsoportokat, munkája során eddig harminc alkalommal járt a világ egyik legelszigeteltebb országában. Bár jelenleg épp nem lehet turisztikai céllal utazni az országba, neki lehetősége volt futókat vinni az áprilisi phenjani maratonra. Milyennek ismerte meg az észak-koreaiakat, hogyan működnek a kirakatlátványosságok, és van-e bármilyen technológiai fejlődés az elzárt országban? És hogy kell összehajtani a Phenjan Timest, ha az ember nem akar bajba kerülni? – erről is beszélgettünk Váczi Gergővel.
Humoros videóban mutatta be a Spot nevű robotkutya igen komoly új képességét a Boston Dynamics: az eszköz a mesterséges intelligencia segítségével már kommunikálni is tud, így teljes értékű idegenvezető is válhat belőle.
Az ITM szerint 100-120 ezer ember kérheti az összeget.
A járványhelyzet talán legnagyobb vesztesei az idegenvezetők. Egyik napról a másikra maradtak munka és bevétel nélkül, az állam pedig ölbe tett kézzel nézi, ahogyan elsüllyed a szakma.
Az állat eddig még soha nem bántott senkit, most Pattaja thaiföldi üdülővárosban dühítették fel.
Ritka bátor volt egy fiatal prágai idegenvezető, aki szerette volna, ha a városba látogató turistákat nem húzzák le az óváros egyik pénzváltójában. Janek Rubeš odaállt a bejárathoz, és figyelmeztetett minden betérőt, hogy ott kevesebb koronát adnak az euróért. Térképet is osztogatott a becsületesen dolgozó pénzváltókhoz. Budapesten ki merne ilyet tenni?
A napokban érkezett a hír, hogy a huszonéves Szőke Zsuzsit a Guardian a világ egyik legjobb idegenvezetőjévé választotta. Megkerestük Zsuzsit, hogy kifaggassuk, mi a titka, mivel érdemelhette ki a megtisztelő kitüntetést. Elárulta, hogy szülei nyomására lett idegenvezető, ám eleinte hallani sem akart arról, hogy ezzel foglalkozzon. A szüleinek igaza lett, és ma már nagyon lelkesen végzi a munkáját, imádja Budapestet, olyannyira, hogy kollégájával hamarosan saját céget fog alapítani.
Saját ingyenes idegenvezetőhöz jutunk, ha felkeressük az alábbi oldalt.
Ezentúl nem kell cipelni a vaskos Útikönyvet és idegenvezetőt sem kell bérelni Budapest belvárosában. Egy új fejlesztésű mobilalkalmazással bárki használhatja a digitális budapesti idegenvezetőt. Egy QR-kód leolvasásával a turisták megismerhetik a helyszínek történetét és a hozzájuk kapcsolódó városi legendákat.