#igazgató

Közzétették az Operaház főigazgatói pályázatát
 

Közzétették az Operaház főigazgatói pályázatát

A pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított legkésőbb harminc nap. A beérkezett pályázatokat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálni; a munkakör betöltéséről - szakmai bizottság véleményének mérlegelése alapján - a nemzeti erőforrás miniszter tizenöt napon belül dönt.

MTI MTI


Menesztik három nemzeti park igazgatóját
 

Menesztik három nemzeti park igazgatóját

Szerdán adják át a felmondólevelet három nemzeti park - az aggteleki, a hortobágyi és az őrségi - igazgatójának - mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

MTI MTI



Cáfolja a BKV, hogy bruttó 4 milliós fizetése lenne egyik igazgatójának
 

Cáfolja a BKV, hogy bruttó 4 milliós fizetése lenne egyik igazgatójának

A BKV szerint nem bruttó 4 millió forintot, hanem bruttó 1,2 milliót keres Szalainé Szilágyi Eleonóra, a cég személyzeti vezetője, igaz - teljesítmény szerint - még 120 százalékos prémiumra is jogosult. A társaság a vezető személyiségi jogaira hivatkozva az MTI érdeklődésére nem kívánta megerősíteni a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelenteket, miszerint az igazgató mintegy százmillió forintos végkielégítést kapott annak ellenére, hogy még a cégnél dolgozik.

MTI MTI

Leváltják a Sportkórház igazgatóját
 

Leváltják a Sportkórház igazgatóját

Székely Tamás egészségügyi miniszter május 1-jei hatállyal visszavonta Berkes István professzornak, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház főigazgatójának vezetői megbízását. Szeptembertől új főigazgatója lesz a Bajcsy-Zsilinszky, a Károlyi Sándor és a Nyírő Gyula kórháznak is, mivel helyszíni javaslatra a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága szerda délután döntött a vezetői pályázatok kiírásáról.

MTI MTI

Iskolaigazgatóra támadt két szülő Makón
 

Iskolaigazgatóra támadt két szülő Makón

Szülők támadtak egy iskolaigazgatóra Makón. A támadók azt állították, hogy korábban épp az igazgató ütötte meg az ő gyerekeiket, akik egyébként nem is az iskola tanulói. Ezt azonban semmivel nem tudták igazolni, ezért a rendőrök büntetőeljárást indítottak a két asszonnyal szemben.

HavariaPress HavariaPress





Menesztenék a hévízi gyógyfürdő igazgatóját
 

Menesztenék a hévízi gyógyfürdő igazgatóját

A többségi, állami tulajdonost képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága kezdeményezte a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. közgyűlésének összehívását és Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató menesztését - közölte a térség országgyűlési képviselője pénteki, hévízi sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Egymással verette meg a gyerekeket az igazgató?
 

Egymással verette meg a gyerekeket az igazgató?

Felpofoztatta egymással három tízéves diákját a káli iskolaigazgató, mert a gyerekek előzőleg „csúnya szót” írtak a helyi zöldséges árjegyzék-táblájára - adta hírül a Roma Sajtóközpont. Az oktatási biztos példátlannak tartja az esetet, és azonnali vizsgálatot ígér. Az ombudsman szerint egymással veretni a pedagógusnak kiszolgáltatott gyereket akár súlyosabb megítélés alá is eshet, mint ha a tanár személyesen ütne.

Roma Sajtóközpont Roma Sajtóközpont




Visszaadta kitüntetését egy gimnáziumigazgató
 

Visszaadta kitüntetését egy gimnáziumigazgató

Nyílt levélben jelentette be az esztergomi Szent István Gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója, hogy a visszaadta a város képviselő-testületének a 38 éves munkásságát elismerő díjat, mert az önkormányzat olyan vezetőt nevezett ki az intézmény élére, akit a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat sem támogatott.

MTI MTI

Dolgozók tartották fogva a Sony igazgatóját
 

Dolgozók tartották fogva a Sony igazgatóját

Feldühödött dolgozók egy csoportja egy éjszakán keresztül fogva tartotta a Sony franciaországi főnökét abban a dél-nyugat-franciaországi gyárban, amelyet bezárásra ítéltek. A dolgozók azt követelték, hogy ők is ugyanannyi végkielégítést kapjanak, mint a Sony többi franciaországi gyárának elbocsátott munkatársai.

MTI MTI