szerző:
MTI

Akár ezer fős magyarországi létszámcsökkentést tartalmazó szanálási tervet ismertetett az ÖBB vezérigazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón, majd bejelentette az osztrák vasút teherszállítási üzletága vezetőinek távozását

A súlyosan veszteséges Rail Cargo Austriának (RCA) 2013-ra nyereségessé kell válnia. Ehhez egyebek között leépítésekre van szükség, az RCA magyarországi leányvállalatánál, a Rail Cargo Hungariánál (RCH) akár ezer fős létszámcsökkentésre - mondta Christian Kern az ÖBB felügyelőtanácsának ülése után az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint.

A teherszállítási dolgozók közül mintegy 670 főnek a holdingon belül akarnak más munkakört keresni. Az első tudósításokban nem szerepelt, hogy ausztriai, vagy magyarországi munkavállalókról van-e szó.E

Az RCA októberben bejelentette, hogy a jövő évben 460 fővel akarja csökkenteni a mintegy háromezer fős Rail Cargo Hungaria dolgozóinak a számát. Két héttel ezelőtt a reprezentatív magyarországi szakszervezetek tiltakozása és sztrájkfenyegetése hatására megállapodás született a tervezett létszámcsökkentés mértékének mérsékléséről, egyebek között korengedményes nyugdíjazással.

A mintegy félezer fős leépítésről szóló döntést követően Kern egy osztrák lapnak azt mondta, a magyar kormánnyal a pályadíjakról folytatott tárgyalásoktól teszi függővé, hogy milyen további intézkedéseket hoz az ÖBB.

A gazdaságosság helyreállítását célzó tervezetben az osztrák állam 400 millió eurós anyagi hozzájárulása, az RCH jelentős értékleírása, az üzletág egészén belül egyes tevékenységek szűkítése is szerepel. Az állami segítségnyújtásról még nem született döntés.

Az addig az RCA élén álló Friedrich Macher és Günther Riessland igazgatósági elnök távozásáról szóló közlés nem okozott meglepetést, miután a teherszállítási leányvállalat küszöbön álló "lefejezéséről" már az ülést megelőzően megjelentek értesülések az osztrák sajtóban. Az értesülések szerint Kern elégedetlen volt azokkal az eredményekkel és tervekkel, amelyeket a két vezető az árufuvarozási tevékenység gazdaságosságának javítása, illetve a magyar vállalatrész, a volt MÁV Cargo integrálása területén felmutatott.

A két megüresedett tisztséget átmenetileg a holding vezetője tölti majd be.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Tom Hanks belefutott egy születésnapi buliba és énekelt egyet az ünnepeltnek

Tom Hanks belefutott egy születésnapi buliba és énekelt egyet az ünnepeltnek

Katasztrófa lenne a megállapodás nélküli Brexit Hammond szerint

Katasztrófa lenne a megállapodás nélküli Brexit Hammond szerint

Két év alatt ötszörösére nőtt az öngondoskodó fiatalok aránya

Két év alatt ötszörösére nőtt az öngondoskodó fiatalok aránya

Meztelenül akart gépre szállni, hogy áramvonalasabb legyen

Meztelenül akart gépre szállni, hogy áramvonalasabb legyen

Nagy razzia lesz a pályaudvaroknál

Nagy razzia lesz a pályaudvaroknál

Milliók szeretnék, hogy ne legyen Brexit

Milliók szeretnék, hogy ne legyen Brexit