#igazságtétel


Felelniük kell az egykor kegyetlenkedő chilei tábornokoknak
 

Felelniük kell az egykor kegyetlenkedő chilei tábornokoknak

Egyre többük áll bíróság elé, akár nem is Chile területén. Most egy olyan tábornok került sorra, aki már volt Chile hadseregének első embere is. Az ő esetük is bizonyítja, hogy a történelmi igazságtétel előbb-utóbb elkövetkezik. Pinocheté viszont nem.

hvg.hu hvg.hu



A Fidesz esete az erkölcsi fertővel
 

A Fidesz esete az erkölcsi fertővel

Az új törvénytervezet szilárdan a benesi kollektív bűnösség talaján állva mondja ki: a szocialista párt az MSZMP nevű „bűnöző szervezet” jogutódaként osztozik mindabban, amivel az állampárt terhelhető.

Seres László Seres László

Akik megnyerték a Kónya-Pető-vitát: Horn és Orbán
 

Akik megnyerték a Kónya-Pető-vitát: Horn és Orbán

A rózsadombi paktumról, az igazságtételről és a büntetőjogi felelősségre vonásokról, na meg az ügynökökről és az ügynöktörvényekről vitatkoztak a rendszerváltó szuperelitpártok egykori frakcióvezetői: az SZDSZ-es Pető Iván és az MDF-es Kónya Imre azon a „veterántalálkozón” beszélgettek, ahol főleg a szabad demokraták egykori vezetői és szimpatizánsai tűntek fel a közönségben, és amely az 1991-es Kónya-Pető-tévévitát idézte fel.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Görög történelmi igazságtétel - 88 év után
 

Görög történelmi igazságtétel - 88 év után

A görög Legfelsőbb Bíróság, felülvizsgálva az ország jogtörténetének egyik leggyalázatosabb ítéletét, posztumusz felmentett hat politikust és katonatisztet, akiket csaknem 90 évvel ezelőtt végeztek ki egy súlyos katonai vereség bűnbakjaiként. A döntés annak a hosszú küzdelemnek az eredménye, amelyet az egyik elítélt unokája folytatott azért, hogy nagyapját rehabilitálják a bíróságon, illetve az iskolai történelemkönyvekben.

MTI MTI