Akár 260 millió forintba is kerülhet, ha valaki pereskedne a Mini-Dubaj miatt
Megváltozott a polgári eljárásoknál az illetékek összege, eltörölték a másfél milliós plafont. Ez akár a lehetséges Mini-Dubaj-pereknél is változást hozhat.
Megváltozott a polgári eljárásoknál az illetékek összege, eltörölték a másfél milliós plafont. Ez akár a lehetséges Mini-Dubaj-pereknél is változást hozhat.
A kormány sem számított ennyi pénzre a költségvetésben.
Novák Katalin családügyi miniszter bejelentése alapján az illetéket nem utólag kapják vissza a vásárlók, hanem egyáltalán nem kell megfizetniük.
Nem kellene illetéket fizetniük a földvásárlás után azoknak sem, akik saját cégüknek adják azt bérbe. Az agrárkamara elnöke által jegyzett törvénymódosítás főleg a legnagyobb földbirtokok tulajdonosainak kedvez. Voksszerzési módszer a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara választása előtt?
Az idén már az ügyfél választásán múlik, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban felmerülő illetéket hogyan fizeti meg, illetékbélyeggel vagy banki átutalással - hívta el a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap.
A kölcsöntörlesztésekre is vonatkozik az illetékfizetés, így pórul járhatnak a nagy kölcsönöket felvett vállalatok, de a lakáshiteleikre vég- vagy nagy összegű előtörlesztést választók is. Az erről szóló részt később "tapasztották" a vonatkozó jogszabályhoz – írja a Napi Gazdaság.
Az illetéktörvény módosításával változtak az ingatlanvagyonnal rendelkező társaságok részesedésének megszerzéséhez kapcsolódó illetékfizetés szabályai - hívja fel a figyelmet a Deloitte.