#infláció

Zuhant a márciusi infláció
 

Zuhant a márciusi infláció

A fogyasztói árak márciusban 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI MTI

Tovább lassult a német infláció
 

Tovább lassult a német infláció

Tovább lassult márciusban a német fogyasztói árak emelkedésének éves üteme - erősítette meg előzetes adatközlését csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

MTI MTI



IMF: hiteles jegybanki politikai tartja féken az inflációt
 

IMF: hiteles jegybanki politikai tartja féken az inflációt

A Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint a válságban szokatlanul stabil volt a fejlett gazdaságokban a fogyasztói árak drágulási üteme, ami elsősorban a jegybankok hiteles politikájának köszönhető. Emiatt nem kell tartani attól, hogy a jegybankok laza monetáris politikája inflációhoz vezetne, de vigyázni kell arra, hogy a piacok továbbra is bízzanak a jegybankok függetlenségében, és az inflációs várakozások kellően megalapozottak legyenek.

MTI MTI

Zuhannak a betéti kamatok
 

Zuhannak a betéti kamatok

A jegybanki kamatcsökkentések miatt a bankok akciós betéti kamatai is már csak nagyjából az inflációt fedezik, így még az is éppen csak megőrizheti pénze reálértékét, aki odafigyel a betéti ajánlatokra.

hvg.hu hvg.hu

Az ország, ahol mindennapos élmény az államcsőd
 

Az ország, ahol mindennapos élmény az államcsőd

Argentína valószínűleg hamarosan technikai értelemben újra fizetésképtelennek minősül, bekövetkezik az államcsőd, így megismétlődhet a 2001-es szcenárió. Ez azonban nem jelent túl sokat, mivel a befektetők gyakorlatilag eddig sem tekintettek másként a latin-amerikai országra. Az ország az évtizedek óta maga előtt görgetett hatalmas adósságot nyögi, amit unortodox gazdaságpolitikai megoldások és a Falkland-háború örökségét fűtő kormányzati retorika is súlyosbít.

Nagy Gergő Nagy Gergő


Örülhetünk, ha idén nem nő a magyar gazdaság
 

Örülhetünk, ha idén nem nő a magyar gazdaság

Idén nem nő a magyar gazdaság, de az is megtörténhet, hogy tovább romlik a gazdasági környezet és némi visszaesést is elszenvedünk az átgondolatlannak tűnő gazdaságpolitika hatásainak következményeként – állapítja meg a Policy Agenda frissített előrejelzése.

hvg.hu hvg.hu

Tovább csökkent a német infláció
 

Tovább csökkent a német infláció

A várakozásoknak megfelelően tovább csökkent a német infláció márciusban, a szövetségi statisztikai hivatal kedden közölt előzetes adata szerint a fogyasztói árak éves összevetésben 1,4 százalékkal emelkedtek a februári 1,5 százalék után.

MTI MTI

Alacsony infláció? Tarolhatnak a bankbetétesek
 

Alacsony infláció? Tarolhatnak a bankbetétesek

A Magyar Nemzeti Bank negyedévente kiadja inflációs előrejelzését, ami jelzi, hogy várhatóan mennyit fog romlani pénzünk értéke a következő két évben. Az aktuális jelentés kifejezetten pozitív, e szerint alig 2,2 százalékkal ér majd pénzünk kevesebbet egy év múlva. A csökkenés a reálkamatokat sem hagyja változatlanul.

hvg.hu hvg.hu

Matolcsy ceruzája vastagon foghatott
 

Matolcsy ceruzája vastagon foghatott

Igencsak optimista gazdasági növekedést vázolt fel a ma nyilvánosságra hozott alap-előrejelzésében a Magyar Nemzeti Bank. A keddi kamatdöntést a piac már beárazta, az idénre várt infláció – 2,6 százalék – is teljesíthetőnek tűnik, ám 2013-as félszázalékos gazdasági növekedésre már a makroelemzők is felkapták a fejüket. De az is furcsa, hogy a költségvetési előrejelzés kimaradt az alapadatok közül. Matolcsy tényleg odaszólhatott a jegybank szakmai stábjának?

hvg.hu hvg.hu



A vártnál alacsonyabb lett az infláció
 

A vártnál alacsonyabb lett az infláció

A fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal csökkentek januárhoz képest, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A KSH elsősorban a 10 százalékos rezsicsökkentés hatásával magyarázta a kedvező adatot.

MTI MTI



Londoni elemzők: 3 százalék alá eshetett a magyar infláció
 

Londoni elemzők: 3 százalék alá eshetett a magyar infláció

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célszintje alá is csökkenhetett februárban az éves összevetésű magyarországi infláció a bázishatások és a közműdíjcsökkentés valószínűleg már érezhető hatásai miatt – jósolták londoni pénzügyi elemzők a keddi adatismertetés előtt.

MTI MTI

Lagarde magasabb inflációt javasol Németországnak
 

Lagarde magasabb inflációt javasol Németországnak

Az eurózónában nagyobb infláció volna kívánatos olyan országokban, mint Németország, és alacsonyabb kamatokra volna szükség az egész euróövezetben, hogy megkezdődjön és kézzelfogható eredményeket hozzon a gazdasági növekedés - mondta pénteken Christine Lagarde, aki Írországba látogat.

MTI MTI

Varga: a gazdaságpolitika eszközeiben lehet változás
 

Varga: a gazdaságpolitika eszközeiben lehet változás

A gazdaságpolitika irányában nem, annak eszközeiben lehet változás, ez azonban az idei költségvetés számait alapvetően nem érinti - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa a parlament költségvetési bizottságának meghallgatásán hétfőn. A testület 19 támogató, 4 elutasító és egy tartózkodó szavazat mellett támogatta a miniszterjelölt kinevezését.

MTI MTI