MTI Világ

Eddig tizenhárom újságírót végzett ki az Iszlám Állam Moszulban

Az elfogott 48 újságíróból eddig 13-at végzett ki az Iszlám Állam, akiket Moszulban raboltak el az észak-iraki város tavaly nyári elfoglalása óta. A város szinte teljesen elszigetelődött a külvilágtól, a helyi sajtó a dzsihadista propaganda kiszolgálására működik.

Gát Anna Kult

A legenda, aki imádja az életét, a nőket, és akitől hatalmasok féltek

Hány új Watergate-botrány lapul a háttérben? Meddig mehet el egy újságíró? Miről szabad beszélgetni vacsora után? Az oknyomozó újságírás élő legendája, Carl Bernstein Budapesten a Hay Fesztiválon tartott előadást. Az alábbiakban a pódiumbeszélgetés szerkesztett változatát közöljük. A fórum moderátora Inotai Edit volt.

MTI Világ

Dollárbilliókba kerülhet Amerikának Irak és Afganisztán

A sebesült veteránok gyógykezelésének, valamint a rokkantsági nyugdíjak és egyéb juttatások figyelembe vételével összesen akár 4-6 billió (4-6 ezer milliárd) dollárjába kerülhet az Egyesült Államoknak az iraki és az afganisztáni háború – közölte pénteki számában a The Washington Post, két friss tanulmányra hivatkozva.

Seprődi-Kiss Árpád Világ

Irak: a civilizáció bölcsőjébe rejtett pokolgép

Irakban tíz éve kezdődött a háború, ami csak egy a Mezopotámiában évezredek óta dúló harcokból. Először a víz kellett, aztán az olaj. A föld legrosszabb országai, hatodik rész.

Stiller Ákos, Fülöp Máté (szerkesztők) Nagyítás

Nem lett második Vietnam: Irak tíz éve - Nagyítás-fotógaléria

Tíz éve tört ki az iraki háború. Szaddám uralma villámgyorsan összedőlt, de Irakot nem sikerült stabilizálni, vegyi fegyvereket sem találtak. A hatalmas kudarc mégis elmaradt, David Petraeus tábornok úrrá lett a káoszon, és 2011 decemberében az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot.

hvg.hu Világ

A skizofrén tizedes meg a többiek

Amerika álhősnője tanár lett, a cipődobáló újságíró árvaház-alapításba fogott, Amerika megmentője pedig belebukott egy nőügybe. Emlékszik a magyar sofőrt gyilkoló megkattant amerikai katonára vagy az öltönyhöz katonai bakancsot húzó pancser kormányzóra? Íme tíz emlékezetes arc a pont tíz éve kezdődött iraki háborúból.

MTI Világ

Meghalt Schwarzkopf tábornok

Hetvennyolc éves korában csütörtökön a Florida állambeli Tampában elhunyt Norman Schwarzkopf amerikai tábornok - közölték hivatalos forrásból.

MTI Világ

Uránbombákat sejtenek az ijesztő iraki rákadatok mögött

Egy belga lap szerint az iraki Bászrában többszörösére nőtt a rákos megbetegedések száma. A dolog mögött radioaktív sugárzást sejtenek, ez egyesek szerint összefüggésben állhat azzal, hogy Bászrára az iraki háborúban alacsony dúsítású fokú uránt tartalmazó bombákat dobtak le.

MTI Világ

Kilenc év után az utolsó amerikai katona is elhagyta Irakot

Csaknem kilenc évvel az iraki háború kezdete után az utolsó amerikai katona is elhagyta az arab országot vasárnap reggel, csak 157 kiképző és egy tengerészgyalogos alakulat maradt Bagdadban az amerikai nagykövetség védelmére - jelentették tudósítók az iraki-kuvaiti határról, amelyen keresztül a gépjárműkonvojok áthaladtak.

MTI Világ

Háromezer katonát hagyna Irakban az USA

Amerikai médiumok jelentése szerint a jövő évtől kezdve már csak háromezer amerikai katona maradna Irakban, szemben a jelenleg ott szolgáló 46 ezer fős kontingenssel: ennek kivonása egyébként már meg is kezdődött.

MTI Itthon

Két éve nincs válasz, miért lőtték le a civil magyar férfit Irakban

Két évvel a halálos tragédia után még mindig nincs magyarázat arra, hogy egy amerikai katona miért lőtte le Irakban azt a magyar férfit, aki civil alkalmazottként dolgozott Tádzsiban - mondta el az áldozat elvált felesége. A Külügyminisztérium folyamatosan tájékoztatást kér az amerikai hatóságoktól.

Zentai Péter Vélemény

Halló! Bombázni kellene, nem cicózni?

Amerikának nincs szüksége nemzetközi felhatalmazásra, simán bombázhatná Kadhafiékat, mindenféle ENSZ-engedély nélkül. Sőt, ezt a lehető legrövidebb időn belül meg is kell tennie – véli a híres amerikai elitegyetem, a kaliforniai UCLA professzora, Bush volt elnök munkatársa, az ismét életre kelni látszó neokonok csoportjának egyik szószólója. John Yoo megalapozottnak tartja, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan tegyen határozott katonai lépéseket a líbiai diktátor megbuktatása érdekében.

MTI Világ

Kitaláció volt az iraki biológiai fegyverfejlesztési program

Beismerte Rafid Ahmed Alvan el-Dzsanabi iraki vegyészmérnök, hogy ő találta ki az iraki biológiai fegyverfejlesztési programról szóló - az iraki háború igazolásához az Egyesült Államok által is felhasznált - értesüléseket, s ezzel hazudott.

1 2
Aláírták a megállapodást: átlag 10 százalékkal nőnek az alapbérek a BKV-nál

Aláírták a megállapodást: átlag 10 százalékkal nőnek az alapbérek a BKV-nál

Restaurátori "melléktermékekből" készült művekkel nyitott Budapest új galériája

Restaurátori "melléktermékekből" készült művekkel nyitott Budapest új galériája

Mobilokra is kiadja a Microsoft a Windows Defendert

Mobilokra is kiadja a Microsoft a Windows Defendert

Radar360: Magyar kamionos karanténban, kormány-főváros csörte a színházak miatt

Radar360: Magyar kamionos karanténban, kormány-főváros csörte a színházak miatt

Mit tanulnak majd a NAT szerint a gyerekek Csukás Istvánról?

Mit tanulnak majd a NAT szerint a gyerekek Csukás Istvánról?

Menczer: Nem kizárható, hogy Magyarországon is megjelenik a koronavírus – hírek percről percre

Menczer: Nem kizárható, hogy Magyarországon is megjelenik a koronavírus – hírek percről percre

Több tízezren búcsúztak Kobe Bryanttől

Több tízezren búcsúztak Kobe Bryanttől

Minden villanyautót, a Teslát is legyorsulja az első elektromos Porsche

Minden villanyautót, a Teslát is legyorsulja az első elektromos Porsche

A címlapról ajánljuk