Jön a meleg, kedden már húsz fok is lehet
A tavasz idén a március érkezését sem várja meg, csak úgy ránk rúgja az ajtót.
A tavasz idén a március érkezését sem várja meg, csak úgy ránk rúgja az ajtót.
hvg.hu
Akciófilmbe illő módon szabadítottak ki fegyveresek egy rabot 1997. február 25-én egy martonvásári börtönből. A kiszabadult bűnöző később Miamiban telepedett le álnéven, de az FBI kézre kerítette. Ekkor előállt azzal a sztorival, hogy őt valójában nem megszöktették, hanem elrabolták.
Dezső András
Az LMP-t és a Mi Hazánkot leszámítva az összes nagyobb ellenzéki párt tüntetett vasárnap délután három órától a Kossuth téren a közvetlen államfőválasztásért. A felszólalók szerint a bicskei ügy az egész rendszert megmutatja, Karácsony Gergelyt leszámítva mindegyikük fideszes pedofilhálózatról beszélt. A szakadó eső miatt azonban a rendezvény végét már csupán pár százan várták meg a parlament előtt.
hvg.hu
Mikor és kinek jött az első jelzés, hogy V. János zaklatja a gyermekeket a bicskei gyermekotthonban? Hogyan lehet, hogy ennek ellenére állásában maradhatott, sőt, ki is tüntették? Miért merült fel a sajtóban Polt Péternek, Áder János testvérének, vagy épp Szentkirályi Alexandrának a neve? Összeszedtük, kik mikor tudták meg, hogy valami nem stimmel V. Jánossal, mikor milyen dokumentumok születtek minderről, hogy aztán még évekig keringjen az államigazgatás és az igazságszolgálgatás útvesztőjében a molesztálási ügy.
A legjellegzetesebb tünet kiütés, ami főleg a két orcán jelentkezik.
hvg.hu
Ungár Péter társelnök szerint a politikának nem a civilek és szakemberek elé és helyére, hanem mögéjük kellene felsorakozni.
hvg.hu
A III. kerületben egy társasházban csaptak fel a lángok, Kápolnásnyéken pedig egy állattartó telep ég.
hvg.hu
Több mint 6,5 milliárdot ér a nyertes szelvény.
hvg.hu
Több százan demonstráltak a két éve indított háború miatt.
hvg.hu
Folytatja a kormány a laptopprogramot.
MTI
A Fidesz táborát sokkolta az ügy - állítja Pulai András, az intézet vezetője.
hvg.hu
A folyóirat megjelenésének felfüggesztése és a vizsgálat elrendelése a bírák számára a bírói függetlenséget érintő támadásnak tűnik - írja az egyesület.
hvg.hu
Arról nem írt, hogy miért ítélték el a bicskei pedofil igazgatót segítőjét, ehelyett úgy fogalmazott, hogy "pedofil bűncselekménnyel hozták összefüggésbe".
hvg.hu
Lénárd András egyébként már nem „sördiplomata”, miután kiderült, hogy hogyan próbálta megúszni a gyorshajtási ügyét a magyar okmányát használva.
hvg.hu
A testület vezetését elnökhelyettes híján ideiglenesen a korelnök, Salamon László veszi át.
hvg.hu
„Semleges Svédországot és Magyarországot!”
hvg.hu
A lapnak fontos szerepe volt a K. Endre-ügy kirobbanásában.
hvg.hu
Karsai Dániel mára a „teljes önállótlanság állapotában” van, de életvégi döntést egyelőre nem hozott. Azt mondta, egészen addig nem fogja feladni, míg képes kifejezni gondolatait.
hvg.hu