5 centi hó hullott a Normafán, de már olvad
Ez szánkózni sem elég.
A Kúria már korábban kimondta, hogy a munkáltató, egy országos állami szerv megsértette a nő egyenlő bánásmódhoz való jogát.
A főpolgármester szerint a kormány „már rég elengedte ezt a Fudan-történetet”.
A belügyminiszter az EP delegációjának beszélt a Pegasusról.
Szél Hozta Rézvitézről olvashatnak a gyerekek mikuláskor.
Elárulta a szakszolgálat, milyen hatással voltak rájuk a házelnök által elmondottak.
A miniszterelnök kabinetfőnöke szerint minél több embernek kell elmennie a a „gyermekvédelmi” népszavazásra.
A főpolgármester autója az Erzsébet hídon hajtott Pest felé, a dugóban álló autók mellett. Az erről készült felvételt a kormányközeli Origo mutatta be.
A lap szerint az egyik eddigi helyettes lesz az új vezérigazgató, havonta 3 millió forint lesz az alapbére.
Timothy Garton Ash brit történész, az Oxfordi Egyetem európai tanulmányokkal foglalkozó professzora évtizedek óta kutatja Közép-Európa történetét. 2005-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. A hvg360-nak adott interjúban elmondta miért gondolja úgy, hogy Európa 10 éve visszafelé halad és miért lát mégis lehetőséget a félig lebontott kelet-európai demokráciák restaurációjára.
Még mindig jelentős mennyiségű rossz minőségű, vagy teljesen félregondolt adomány érkezik az adventi adományszezon alatt a segélyszervezetekhez. A bizarr furcsaságok dacára cikkünk szereplői pozitívan látják az adománykínálat változását és tippeket is adnak.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke egy interjúban azt mondta, „elengedhetik” azokat a körzeteket, ahol rajtuk múlhatna, hogy nyer-e az ellenzéki összefogás, vagy ha mégis muszáj a mandátumok miatt elindulniuk, mondhatják, hogy ezeken a helyeken „nem végtelenül fontos” rájuk szavazni.
Újabb mediterrán ciklon hoz csapadékot. Az eső mind több helyen vált át havazásba.
Elköltenek nyolcmillió forintot a meghívott „jobboldali gondolkodású” vendégek kifizetésére, vendéglátásra és reklámra, hogy Rudán Joe elmondhassa, „járt párszor” Budapesten, és borzasztó, ami ott megy.