Lázár szerint a kormány a nehéz gazdasági helyzetben is stratégiai partnernek tekinti a katolikus egyházat
A Pázmány új campusa pedig mindkét fél számára kiemelt projekt.
A Pázmány új campusa pedig mindkét fél számára kiemelt projekt.
hvg.hu
A termálfürdőben merült el egy férfi, akit újra kellett éleszteni.
hvg.hu
A kormánysajtó napok óta attól zeng, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom a szervezeten keresztül kapott kétmilliárd forintot a kampányban.
hvg.hu
Pitonka után ismét egy piton szökött meg gazdája elől, aki egyelőre nem jelentkezett érte.
hvg.hu
A BRFK bejelentette, hogy az érintett területet kiürítik, majd 8:30-tól a kora délutáni órákig lezárva tartják.
MTI
Arra kéri a kormány a polgárőröket, hogy folytassák a határvédelmi szolgálatot az év végéig, ehhez pedig továbbra is biztosítják számukra a költségtérítést – közölte a Facebookon a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
MTI
A Színes Erzsébetváros birtokába került egy előterjesztés, amely szerint heti öt napon a kerület vendéglátóhelyeinek éjfélkor ki kéne tenniük a "Zárva" táblát.
unknown
Azzal hívta a rendőröket egy férfi, hogy meglőtték, a támadói pedig még mindig a lakásban vannak. A TEK is kivonult, de csak a telefonálóval volt dolga.
hvg.hu
A bomba hatástalanítása hétfőn zajlik, erre az időre pedig lezárják a környéket. A korlátozás több lakóházat érint, és megváltozik a közösségi közlekedés is.
MTI
Szokásos évadnyitó találkozóját tartotta a Fidesz-KDNP a Somogy megyei Kötcsén. A helyzetet láthatóan csak egy kis energiaválság tudná elrontani, de a hangulatot az sem.
A miniszterelnök szerint Európa kifogyott az energiából.
hvg.hu
Ötszörösére nőhet az intézmény rezsije.
A szovjet 203 milliméteres betonromboló gránátra vízvezeték-fektetés közben bukkantak a munkások.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Kelet-Pesti Tankerületi Központ válaszolt a hvg.hu megkeresésére a tanároknak a polgári engedetlenség miatt kiküldött levelekkel kapcsolatban.
hvg.hu
David Pressman a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőségével és Lévai Anikó jószolgálati nagykövettel is találkozott csütörtökön.
hvg.hu
18 fok, négy kérdés – mi kérdeztünk, önök válaszoltak.
hvg.hu
Szabó Gabriella bűne az volt, hogy az Európai Unió Bíróságához fordult egy menekültügyi szabály miatt.
hvg.hu
Több iskolában pénteken is folytatták a tanárok a tanév elején megkezdett tiltakozást polgári engedetlenség keretében. Számos intézmény pedagógusai levelet kaptak a tankerülettől, amiben kirúgással fenyegetik őket, ha még egyszer megteszik. Videó.
hvg.hu
Aleksandar Vucic elsőként csatlakozott a magyar kezdeményezésű családbarát elnökök hálózatához. A szerb elnök szerint a remek magyar–szerb kapcsolatokat az is bizonyítja, hogy Szerbiában a magyaroknak szurkolnak, ha külföldi csapattal játszanak focimeccset.