#Izrael

Nincs egyezség az izraeli egységkormányról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Cipi Livni, a Kadima ellenzéki jobbközép párt vezetője nem tudott megállapodni vasárnapi találkozójukon a kormányfő kezdeményezte egységkormány létrehozásáról - közölték hétfőn a két párt illetékesei.


Elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni ellen

Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki azonban végül lemondta múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását - jelentette hétfő este a The Guardian című napilap internetes kiadása. Izrael londoni nagykövete kritizálta a bírósági döntést.


A genetika döntött a zsidó-szamaritánus vitában

Zsidók és szamaritánusok évezredeken át vitatkoztak azon, hogy a szamáriaiak mennyire tekinthetők zsidónak. Most a genetika úgy tűnik, eldöntötte a kérdést. A ma élő pár száz szamaritánus férfiágon kohanita, tehát a legelőkelőbb zsidó papi réteghez tartozik genetikailag, női ágon viszont nem zsidókról van szó.



Élesen bírálja az EU Izraelt

Az Európai Unió egy eddig még nyilvánosságra nem hozott jelentésében élesen bírálja Izrael kelet-jeruzsálemi politikáját, azzal vádolva a zsidó államot, hogy aktívan folytatja telepítési tevékenységét az 1967-ben annektált városrészben.


980 foglyot cserélhetnek el egy katonára

Izraeli ügyészek hivatalos becslése szerint akár 980 palesztin foglyot is szabadon engedhet Izrael egyetlen katonája, a három éve a Hamász fogságában lévő Gilad Shalit kiszabadításáért cserébe - írja a CNN.



Az Egyesült Államok harci gépeket szállítana Izraelnek

Az Egyesült Államok felajánlotta Izraelnek, hogy izraeli gyártmányú rendszerekkel és fegyverzettel szereli fel azokat az új harci gépeket - F-35-ösöket -, amelyeket 2015-ig szállít le a zsidó államnak, ha az erről szóló megállapodás megszületik a következő hónapokban.




Zendülés egy izraeli katonai alakulatnál

Kisebbfajta zendülés tört ki hétfőn egy izraeli katonai alakulatban, amely parancsot kapott, hogy vegyen részt zsidó telepesek illegális építményeinek felszámolásában a megszállt Ciszjordániában - közölték katonai források.


Izrael visszautasítja az ENSZ határozatát

Izrael visszautasította pénteken az ENSZ Közgyűlésének határozatát, amely az év eleji gázai konfliktusban elkövetett állítólagos háborús bűnök kivizsgálására szólítja fel a feleket, s a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak minősítette a testület döntését.




Abbász elutasította Clinton a telepesekkel kapcsolatos javaslatát

Mahmúd Abbász palesztin elnök elutasította Hillary Clinton amerikai külügyminiszter javaslatát, hogy a palesztinok ne tegyék előfeltétellé az izraeli telepesítési politika teljes befagyasztását a zsidó állammal folytatandó béketárgyalások újrakezdéséhez - közölte Száeb Erekát palesztin főtárgyaló szombaton, miután Abbász Abu-Dzabiban megbeszélést folytatott Clintonnal.



Egy Irán elleni támadás után "az arab világ csendben tapsolna"

Az iráni atomprogram ügyében Izraelnek nem lesz más választása, mint a fegyveres csapás – ekképp vélekedik Smuel Bar izraeli biztonságpolitikai szakértő, aki szerint országa azért még kivárja a nemzetközi tárgyalások végét. „Aztán – mondja – szeretnénk, hogy az amerikaiak kimondják: a diplomácia kudarcot vallott.”




Izraeli aggodalmak a magyarországi antiszemitizmus miatt

Aggodalmat keltenek Izraelben egyes magyarországi megnyilvánulások, "olyan hangok, amelyeknek nem lenne szabad létezniük a 21. században" - mondta az izraeli külügyminisztérium antiszemitizmus elleni osztályának igazgatója magyar újságírók előtt vasárnap a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpontban.