Külügyminisztérium: Északkelet-Japán utazásra nem javasolt terület
Továbbra is javasolják, hogy a helyzet általános normalizálódásáig a magyar állampolgárok halasszák el valamennyi, nem feltétlenül szükséges és indokolt utazásukat Japánba.
Továbbra is javasolják, hogy a helyzet általános normalizálódásáig a magyar állampolgárok halasszák el valamennyi, nem feltétlenül szükséges és indokolt utazásukat Japánba.
Az amerikai kormányzat szerdán engedélyezte, hogy megkezdjék az amerikai állampolgárok evakuálását Japánból.
A csütörtöki összegzés szerint 5178 halálos áldozatot követelt a katasztrófa, míg az eltűntek száma 8606. A jen közben rekordszintre erősödött.
A szociális háló katasztrófák idején jótékonysági üzenőfallá avanzsál. A hírességek Twitteren szólítják fel a rajongóikat a japánok megsegítésére.
A spanyolországi Katalán Műszaki Egyetem bioakusztikai laboratóriuma rögzítette a múlt pénteki japán földrengés hangját, a felvételen 16-szorosára kellett felgyorsítani a hangokat, hogy az emberi fül számára is hallhatóak legyenek.
A líbiai és a japáni helyzet is olyan súlyos, hogy a külügyminiszterek nem hagyhatják ott a saját fővárosukat - hangzik az ok.
Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy Magyarország ajánljon fel 10 millió tonna szén-dioxid kvótát a földrengés és cunami által sújtott Japán számára.
Legalább 20 ember betegedett meg a lehetséges radioaktív sugárszennyezés miatt a megsérült fukusimai erőműnél - írta híroldalán a CNN a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bejelentésére hivatkozva.
A szöuli repülőtéren a megszokottnál magasabb, "abnormális" mértékű radioaktív sugárzást mutattak ki egy japán utasnál, aki Fukusimából érkezett egy csütörtöki repülőjárattal - közölte a Kyodo hírügynökség.
A két társaság csütörtöki bejelentése szerint a földrengés miatti áramkimaradások és a finom műszerek elállítódása egyaránt hátráltatnák a munkát.
Japán olajipari kibocsátása március végére érheti el a napi 3,4 millió hordós, belső keresletet fedezni képes szintet - közölte Tembo Akihiko, a japán petróleumszövetség elnöke.
A YouTube-ra tegnap feltöltött videó érdekes montázst mutat be arról, hogy a japán tévécsatornák hogyan szakították meg műsorukat - azaz a képeket nézve inkább reklámfolyamukat - amikor múlt pénteken rengeni kezdett a föld. Az osztott képernyőn követhető az is, hogy melyik csatorna számolt be elsőként a rekorderősségű földrengésről.
A japán hadsereg helikopterei csütörtökön nagy mennyiségű vizet zúdítottak a múlt heti földrengés és cunami miatt katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat.
Az alábbi interaktív térképen a Comprehensive Nuclear Test Ban Treaty Organization szervezet előrejelzése azt mutatja be, hogy az eheti időjárás hogyan befolyásolhatja a fukusimai erőműből származó esetleges nukleáris sugárzás terjedését. A térkép valós sugárszinteket nem ábrázol, de azt bemutatja, hogy a kék pontokkal jelölt mérőállomások mikor észlelhetik először a háttérsugárzás lehetséges megnövekedését.
Az amerikai hadsereg 13 népszerű weboldal hozzáférését blokkolta a saját számítógépes rendszerében, hogy sávszélességet szabadítson fel a japán mentőakciók támogatására - közölte a CNN.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,98 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 21.900,39 ponton zárt szerdán.
Szerdán töltötték fel a YouTube-ra azt a videót, amelyen a múlt pénteki japán földrengés képei láthatók egy amatőr felvételen. A videón az utcára gyűlt tömegben hangos sikítozás kezdődik, amikor a rengés hatására megmozdul két toronyház. Bár a felvételből nem derül ki, hogy hol készült, a szintén az utcára menekülő videós vélhetően Tokióban vehette fel az eseményeket.
A YouTube-ra szerdán felkerült múlt pénteki amatőr felvételen az látható, hogy a reptéri utasok a terminálépület hatalmas üvegablakain keresztül nézik, amint a cunami autókat mos el közvetlenül az épület falai mellett. Az nem derül ki, melyik reptéren készült a felvétel.
A francia kormány úgy ítéli meg, hogy a "legrosszabb forgatókönyv" esetén a "csernobilinál is nagyobb hatása" lehet a japán atombalesetnek - mondta a szerda kormányülés után a szóvivő.
Fogyóban a világ olajtartalékai, és ez nehéz időszakot vetít előre egy magyar kutató szerint. És akkor még nem is beszéltünk a Japánban bekövetkezett katasztrófa hatásairól az atomenergia-szektorra nézve.