Ultra HD tévésugárzás indul Japánban
4K-s tévésugárzás indul Japánban 2014 júliusában - jelentette az Aszahi Simbun japán napilap kedden. Kísérleti jelleggel Európában már üzemel hasonló.
4K-s tévésugárzás indul Japánban 2014 júliusában - jelentette az Aszahi Simbun japán napilap kedden. Kísérleti jelleggel Európában már üzemel hasonló.
Tizenhét úgynevezett "relaxációs szolgáltatásokat" kínáló szalonban tartott összehangolt razziát a rendőrség Tokióban a hétvégén, és az akció során 76 tizennyolc éven aluli lányt vettek őrizetbe, akik illegálisan dolgoztak a helyeken - jelentette a TBS televízió hétfőn.
A Kiotói Egyetem tudósainak a világon elsőként sikerült veseszövetet előállítaniuk indukált pluripotens őssejtekből (iPS).
Fegyelmi vizsgálat indult egy középiskolai tanár ellen Japánban, miután fény derült rá, hogy büntetésből sósavat itatott két diákjával kémiaóráján - írta az Aszahi Simbun napilap.
Az idén nagykorúvá váló japánok háromnegyede kiábrándult a politikából, nyolcvan százalékuk pedig borúsan látja a szigetország jövőjét - derült ki a Macromill kutatócég egyik internetes felméréséből.
A japán miniszterelnök kérte algériai kollégáját, hogy állíttassa le a sivatagi gázkitermelő telepnél indított katonai akciót.
Elítélte Hatojama Jukió volt miniszterelnök Kínában tett nyilatkozatát a japán kabinet csütörtökön. Hatojama azt sürgette, hogy Tokió ismerje el: a két ország között vita van a kelet-kínai-tengeri szigetek hovatartozásáról.
Magyarország mellett több szomszédos országban, sőt a távoli Japánban is gondot okozott hétfőn a havazás.
Két újabb őrhajót vezényel a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetek térségébe a japán parti őrség. Közben a hadsereg egy "ellenséges erők által elfoglalt távoli sziget" visszaszerzését gyakorolta - jelentette hétfőn az NHK japán televízió.
Jelentősen nőtt egy újabb nagy földrengés bekövetkeztének esélye Japánban a kormány földrengéskutató tanácsának becslése szerint - jelentette vasárnap az NHK japán televízió.
Kínának és Dél-Koreának "egyértelmű magatartást" kell tanúsítania Japánnal szemben - közölte vendéglátóival Szöulban Csang Csi-csün kínai külügyminiszter-helyettes pénteken a Yonhap hírügynökség értesülései szerint.
Különösen az Észak-Korea felől érkező fenyegetések indokolják, hogy Japán újabb felderítő műholdakat állított Föld körüli pályára.
Felfüggeszti az előző kormány által kidolgozott biztonságpolitikai intézkedéseket a japán kabinet, új védelmi stratégiát és középtávú hadi beszerzési programot dolgoz ki, 11 év után először többet fordíthatnak a hadi kiadásokra az országban - közölte pénteken a védelmi miniszter. Onodera Icunori a régió "egyre súlyosabb" biztonsági környezetével indokolta a tervezett lépéseket.
A japán parti őrség visszafordulásra kényszerítette csütörtökön azt a tajvani halászhajót, amely aktivistákkal a fedélzetén a vitatott Szenkaku-szigetekre tartott - közölték a két ország illetékes hatóságai.
Az agyvérzést kapó betegek száma hirtelen megugrott Japán északi részében a két évvel ezelőtt pusztító szökőár utáni hetekben - derült ki egy most közzétett tanulmányból.
"Rendkívüli elégedetlenségét" fejezte ki vasárnap a kínai külügyminisztérium amiatt, hogy Hillary Clinton leköszönő amerikai külügyminiszter a napokban támogatásáról biztosította Japánt a két távol-keleti hatalom szigetvitájában.
A japán hatóságok közlése szerint a 129 utas és a 8 fős személyzet sértetlenül hagyta el a Tokióból felszállt gép fedélzetét, miután az idő előtt landolt Takamacu repülőterén.
Egy ember életét vesztette, további mintegy 900-an pedig megsérültek az elmúlt két nap hóviharaiban Japánban - jelentette kedden az NHK televízió.
Látványos katonai gyakorlattal prezentálta Japán, hogyan védené meg a vitatott Szenkaku-szigeteket Kínától.
115 éves korában szombaton elhunyt Okubo Koto, aki a világ legidősebb nője volt - jelentette vasárnap a japán sajtó.