Japán ellen szövetkezne Kína
Kínának és Dél-Koreának "egyértelmű magatartást" kell tanúsítania Japánnal szemben - közölte vendéglátóival Szöulban Csang Csi-csün kínai külügyminiszter-helyettes pénteken a Yonhap hírügynökség értesülései szerint.
Kínának és Dél-Koreának "egyértelmű magatartást" kell tanúsítania Japánnal szemben - közölte vendéglátóival Szöulban Csang Csi-csün kínai külügyminiszter-helyettes pénteken a Yonhap hírügynökség értesülései szerint.
Japán figyelmeztető lövésekkel tartaná távol a kínai repülőgépeket. szerintük amióta a japán kormány megvásárolt a lakatlan Tiaojü-szigetek közül hármat, több kínai repülőgép is megközelítette az ország "légvédelmi azonosító övezetét".
Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető Tepco cég.
Japán vadászrepülők űztek el egy kínai felderítőgépet a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri Szenkaku/Tiajojü-szigetek térségéből.
A Jamagatába kitelepített 11 ezer fukusimai lakos élete nem oldódott meg a kitelepítéssel. Sokan közülük fizikai és mentális problémákra panaszkodnak.
Várhatóan nem engedélyezik a curugai létesítmény újraindítását. Lehet, hogy le kell majd bontani a tavaly márciusi fukusimai nukleáris baleset után leállított erőművet.
Japánban több mint 25 ezer embert evakuáltak a 7,3-as erősségű földrengést követően. Több mint 25 ezer embert telepítettek ki a lakhelyéről Japán északkeleti részén a pénteki 7,3-as erősségű földrengést követően - közölték a szombati japán lapok.
Japánban harmincezer alá csökkenhet idén az öngyilkosságok száma a rendőrség adatai szerint. Tizenöt éve volt utoljára ezen a szinten ez a mutató.
A japán kormány szerint 2 százalékkal növelheti az ország gazdasági teljesítményét és 600 ezer új munkahelyet teremthet az az összesen 20,2 ezer milliárd jenes (mintegy 50 ezer milliárd forint) élénkítőcsomag, amelyet a miniszterelnök csütörtöki jóváhagyását követően pénteken jelentett be a kabinet.
Harminckét éves mélypontra esett a bejelentett bűnesetek száma Japánban 2012-ben - írta csütörtökön az országos rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva a Mainicsi Simbun című japán napilap.
Az euróövezeti pénzügyi stabilitás támogatása érdekében Japán kész ESM-kötvényeket vásárolni - jelentette be kedden Aszó Taró japán pénzügyminiszter.
A Higashi Dori nukleáris erőmű alatt két aktív törésvonal is lehet, nem visszakapcsolni, hanem inkább lebontani kéne - vélik a japán nukleáris hatóság szakértői.
115 évvel és 253 nappal a japán Dzsiroemon Kimura az ismerten és bizonyítottan a leghosszabb életkort megért férfi a földkerekségen.
Miniszterelnökké választotta a japán képviselőház és a szenátus Abe Sindzót szerdán, tíz nappal azután, hogy a jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) elsöprő győzelmet aratott az előre hozott választásokon.
Aggasztja a japán császárt a szigetország lakosságának elöregedése.
Több mint tízmillió jen készpénzt (mintegy 26 millió forint) találtak egy hirosimai szemétfeldolgozóban - jelentette szerdán az NHK japán televízió.
Biztos parlamenti többséget szerzett a konzervatív ellenzéki Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere, az Új Komeitó a vasárnapi japán képviselőházi választásokon - jelentette az NHK tévécsatorna.
Megkezdődött vasárnap Japánban az előrehozott parlamenti választás, amelyen egyes felmérések szerint akár kétharmados többséget is szerezhet három évvel ezelőtti történelmi veresége után a Liberális Demokrata Párt (LDP).
A japánok több mint fele szerint a házas nőknek munkavállalás helyett otthon kell maradniuk és a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk egy kormányzati felmérés szerint.
Összesen 792 hiányosságot találtak eddig Japánban a közlekedési alagutak átvizsgálása során, amelyet azután rendeltek el, hogy két hete beomlott és kilenc embert maga alá temetett egy alagút a szigetország egyik legforgalmasabb autópályáján - írta szombaton a Jomiuri Simbun japán napilap.