Az út szélén gubbasztott egy egerészölyv, a rendőrök mentették meg
Az ölyvet valószínűleg elütötte egy autó.
Az ölyvet valószínűleg elütötte egy autó.
hvg.hu
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi kézre kerítésében.
hvg.hu
A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon a vihar miatt 20-30 perces késésekre számíthatnak az utasok, Jászárokszállás és Jászapáti között pedig fa dőlt a sínekre, nem járnak a szerelvények – közölte a Mávinform kedd délután.
MTI
Áramütés érte korábban, és sérült volt az a gólya, amelyet két 15 éves fiú ölt meg Jászapátiban – írta a Bors.
hvg.hu
A gólyát, amelynek hétfőn találták meg a tetemét az iskolaudvaron, a gyanú szerint két 15 éves fiú kínozta és ölte meg. A sihederek elismerték a bűncselekményt.
hvg.hu
Mint az „értelmetlen és embertelen pusztítás mementójáról”, iskolai rendezvényt tartanak annak a gólyának az emlékére, amelyet hétvégén ismeretlenek szabályosan agyonvertek az intézmény udvarán. A katolikus iskola igazgatója a hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy az iskola területén engedély nélkül tartózkodók követhették el az állatkínzást.
Valaki vagy valakik agyonvertek egy gólyát Jászapátiban. A madár tetemét a helyi iskola udvarán fedezték fel. A helyiek több száz dühös kommentben fejezték ki felháborodásukat a közösségi médiában. A gólya fokozottan védett madár, elpusztítása bűncselekmény – derül ki a Szoljon.hu-ról.
hvg.hu
Fegyver és kard is előkerült két család vitájában csütörtök este Jászapátin. Egy ember megsérült, a dulakodókat bevitték a rendőrök.
hvg.hu
Ingyen kapnak önkormányzati telket Jászapátiban a letelepedni szándékozó és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételeinek megfelelő családok - közölte Farkas Ferenc, a település vezetője. Az erről szóló rendelettervezetről csütörtökön tárgyalnak.
MTI
Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélték kedden azt a 31 éves jászapáti férfit, aki 2013-ban féltékenységből benzinnel lelocsolta, és megpróbálta felgyújtani unokatestvérét.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki jászapáti lakásukban megszúrta feleségét, majd a fiát is - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Személygépkocsi ütközött össze motorkerékpárral szombaton délután Jászapátin, a balesetben a motor vezetője életét vesztette.
unknown
Hivatalos Facebook-oldalán név szerint említett meg Pócs János jászapáti fideszes polgármester egy nőt, aki több mint félmillió forinttal tartozik az önkormányzatnak a lakása bérleti díjával.
hvg.hu
Női ruhába öltözött férfi holttestet találtak a jászapáti Panna kútja-tóban pénteken – írja a szoljon.hu.
hvg.hu
Holtan találtak rá pénteken egy 23 éves férfira a Jászapáti belterületén lévő horgásztóban, a rendőrség vizsgálja az ügyet - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Elfogtak a készenléti rendőrök péntek este Hegyeshalomnál egy férfit, akit egy Jászapáti emberölési kísérlettel gyanúsítanak.
MTI
A jászapáti trükkös tolvajokat a pánikgomb hangja riasztotta el. A rendőrség csalás kísérlete miatt nyomoz ellenük.
hvg.hu
Vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással való üzérkedés miatt vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy szolnoki üzletember és társa ellen - közölte Balázsné Busku Terézia, a főügyészség szóvivője csütörtökön.
MTI
Európa egyik legszigorúbb és leginkább gazdabarát földtörvénye a közelmúltban elfogadott magyar jogszabály, amely garancia arra, hogy e nemzeti kincs végérvényesen hazai kézben marad - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Föld-ünnepen és Jászsági Aratónapon szombaton, Jászapátiban.
MTI
Jó hírnév megsértése miatt pert indít az MSZP ellen Pócs János Jászapáti fideszes polgármestere, miután a szocialista párt kedden, egy az MTI-hez eljuttatott közleményében azt állította, a városvezető francia érdemrendet hazudott magának.
MTI