Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Valaki vagy valakik agyonvertek egy gólyát Jászapátiban. A madár tetemét a helyi iskola udvarán fedezték fel. A helyiek több száz dühös kommentben fejezték ki felháborodásukat a közösségi médiában. A gólya fokozottan védett madár, elpusztítása bűncselekmény – derül ki a Szoljon.hu-ról.
Egy helyi állatvédő találta meg a brutálisan kivégzett fehér gólyát a jászapáti iskola udvarán vasárnap délután. A madár tetemének fotója bejárta a világhálót, miután megjelent a Facebookon.
A gólyatetemet megtaláló Mihályi István a lapnak elmondta: a madarat korábban is látta az iskola udvarán, csigákat, bogarakat gyűjtögetett a területen. Az intézmény udvarára akkor is be tudnak menni egy sérült kerítésen illetéktelenek, amikor nincs tanítás. Korábban látta, hogy zavarják, hajtják a madarat, de mindig el tudott menekülni. Nem tud másra gondolni, mint arra, hogy most nem volt szerencséje a gólyának – tette hozzá.
Sérülései alapján a madarat nagy durván megkínozhatták, mielőtt elpusztult.
A megdöbbent férfi azt mondta: nem tudta, hogyan kellene eljárnia, de hétfő délelőtt visszament, hogy bejelentést tegyen a rendőrségnek, de a gólya ekkorra már eltűnt az udvarról.
Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sajtószóvivője elmondta, hogy több csatornán keresztül értesültek a gólyát ért támadásról, és kollégái értesítették a természetvédelmi őrszolgálatot. Fokozottan védett madárfajról van szó, egyértelműen bűncselekmény történt Jászapátiban – jelezte.
Juhász Tibor természetvédelmi őr szerint a hétvégén őrszolgálatuk értesült a történtekről, és munkatársaik elindították az eljárást az ügyben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.