#Jászapáti

MSZP: Francia érdemrendet hazudott magának egy fideszes polgármester

A szocialisták szerint Jászapáti polgármestere egy vitában azt mondta, felajánlották neki az egyik legrangosabb francia állami elismerést, a Mezőgazdasági Érdemkereszt tiszti fokozatát, de ő azt visszautasította. Az MSZP szerint Pócs Jánosnak az újabb közéleti botrány után ideje lenne lemondania.


NSZ: Fantomcég a fideszes polgármester telkén

Saját cége telkét ajánlotta fel telephely létesítésére egy műanyag-feldolgozással is foglalkozó budapesti székhelyű cégnek Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő. A vállalkozás uniós forrásokból 143 millió forint támogatást nyert, amelyből 36 millió forintot átutaltak a számlájára: csakhogy az ötven-hetven munkahelyet beígérő üzemből végül semmi sem lett – írja a Népszabadság.






Furcsa módszertannal osztályozták a rendőrség munkáját

Nem árulta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), hogy mely települések a legelégedettebbek, illetve legelégedetlenebbek a rendőrség munkájával. A Belügyminisztérium által készíttetett felmérés szerint a falvak, városok vezetői nagyrészt bíznak a testületben. A felmérés módszertana érdekes, a városvezetők ugyanis legtöbbször a helyi rendőröket kérdezik meg a település bűnügyi helyzetéről, így a rendőrség végül is saját magától, saját magáról gyűjt értékeléseket.



Megvertek és kiraboltak egy idős házaspárt Jászapátiban

Bántalmaztak és kiraboltak egy idős házaspárt az otthonában ismeretlen tettesek csütörtökre virradóra Jászapátiban, a rendőrség és a helyi önkormányzat együtt hétszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az ügyben - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.







Olasz dinnyét forgalmazott a nagybanin razziázó fideszes képviselő cége

A kilencvenes években háromszoros árréssel kereskedett magyar dinnyével, nyáron pedig import dinnyét árult ­Pócs János cége – állítják a „dinnyeháborúban” csatasorba álló fideszes képviselő egykori üzletfelei. Pócs először tagadta, majd beismerte: cége a szezon előtt külföldről behozott görögdinnyét árult, de állítása szerint mindig jelezték az áru eredetét.


Meghalt a jászapáti strandon elmerült kislány

Meghalt a kórházban az a 12 éves kislány, aki a múlt hétvégén merült el a jászapáti strand vizében. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz az ügyben szakértők bevonásával - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.


Elmerült egy 12 éves kislány a jászapáti strand medencéjében

Szombaton délelőtt mentőhelikopterrel szállítottak be a jászapáti strandról egy 12 éves kerekegyházi kislányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt folytatja a nyomozást az ügyben, és szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket.


Két család utazott a fának csapódott autóban: három halott

Két család, négy felnőtt és négy gyerek utazott abban az autóban, amely fának csapódott szombat éjszaka Jászjákóhalma és Jászapáti között; a balesetben két férfi és egy kislány halt meg, a többiek megsérültek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.


Ingyen tüzelőt kapnak a jászapáti erdőtisztítók

Tüzelőnek hazavihetik a jászapáti határ megtisztításakor összegyűlt fát azok a helyiek. A város szeretné rendbe tenni nagyjából 15 kilométeres sugarú körben a hozzá tartozó erdőket, dűlőutakat és egyéb zöldterületeket. Aki ebben segít, azt fizetségül legálisan tűzifához juttatják - mondta Pócs János polgármester.