#Jobbik

Fegyverek az autóban: a Jobbik szerint nem a tagjai voltak

A Jobbik négy tagja ült abban az autóban, amelyben korábban fegyvereket talált a rendőrség - írta a Facebookon egy meg nem erősített poszt. A Jobbik Veszprém megyei elnöke vasárnap délután közleményben cáfolta, hogy az ügyben előállítottak bármelyike is a párt tagja lenne.




Jobbik: a Fidesz ne csak "udvari szervezeteivel" tárgyaljon

A Jobbik "vérlázítónak" tartja, hogy a Fidesz kormány "jellemzően udvari szervezeteivel ül asztalhoz", és nem hajlandó konzultálni a hitelkárosultak legszélesebb körét képviselő, mintegy húsz civil szervezetből álló szövetséggel, az Otthonvédelmi Tanáccsal.




Jobbik: gyalázatos az MLSZ reagálása a kupakudarcra

A Jobbik szerint "szégyen és gyalázat", hogy már az összes magyar labdarúgócsapat búcsúzott az európai kupaküzdelmektől, de még nagyobb gyalázat az, ahogyan erre az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) reagált - mondta Szilágyi György országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek.


"Vesszenek a bankok" - harmincan tüntettek az utcán

Ne a bankokkal, hanem a devizahitel-károsultakat és az otthonvédőket képviselő civil szervezetekkel kezdjen tárgyalásokat a kormány a devizahitelek problémájának megoldása érdekében - szólított fel a Jobbik parlamenti frakciójának helyettes vezetője szerdán Budapesten.


Vona: tömegtüntetéseket szervezünk ősszel

Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető a Magyar Hírlapnak adott, kedden megjelent interjújában elmondta: utcai demonstrációkat terveznek, de az új földszabályozás kapcsán népszavazást is kezdeményeznek.


Felgyújtott egy izraeli zászlót: bajban van a volt jobbikos képviselő

Nyilvános rendezvényen elkövetett csoportos garázdasággal gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselőt, aki két társa közreműködésével tavaly decemberben felgyújtott egy izraeli zászlót – írta keddi számában a Magyar Nemzet.


Elutasították a DK Gaudi-Nagy elleni feljelentését

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Demokratikus Koalíció (DK) feljelentését, amelyet Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője ellen tett a politikus május 23-i parlamenti felszólalása miatt, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett gyanújával - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja Budapesten.




Jobbik: a kormány szakítson a Microsofttal!

A Jobbik azt javasolja, hogy vizsgálják felül a Microsofttal között stratégiai megállapodást, és a kormány az amerikai multi helyett a magyar vállalkozókat helyezze előnyösebb helyzetbe - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI-vel kedden.


Ipsos: erőre kapott a Jobbik, az MSZP még mindig gerontopárt

Tanulságos kutatást tett közzé az Ipsos: a pártpreferenciák nem igazán változtak az utóbbi időben, sőt zárványosodtak. A Fidesz-pártiak túlnyomó többsége 2010-ben is Orbánékra szavazott, az MSZP pedig még mindig gerontopárt. A Jobbik is kell hozzá, hogy a biztos pártválasztók körében az ellenzék elérje a Fidesz támogatottságát. A többség elégedetlen a kormánnyal, de az ellenzékre még többen neheztelnek.



A Jobbik nekiesett a Győri ETO FC-nek

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a Győri ETO FC vezetősége megtiltaná a Nagy-Magyarországot ábrázoló vagy árpádsávos zászlók bevitelét a labdarúgócsapat július 17-i, Maccabi Tel Aviv FC elleni UEFA Bajnokok Ligája-mérkőzésre - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője.


Kordon a Jobbik-irodáknál: "ha nincs belépő, nem lehetnek az előtérben sem"

Ha valakinek nincs érvényes belépője, akkor nem tartózkodhat tartósan a Képviselői Irodaház előterében sem - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel, arra reagálva, hogy szerda reggelre kordonnal kerítették el a Képviselői Irodaház aulájának azon területét, ahol június vége óta a Jobbik által nyitott "kényszerirodák" működtek.


MSZP-Jobbik összefonódást sejt a Fidesz Győrben

Összenő az, ami összetartozik, Győrben szövetségre lépett a Jobbik az MSZP-vel - reagált a két párt egyaránt földbérletügyben tartott szerdai sajtótájékoztatóira közleményében Valiczkó Mihály, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja, a Kisgazda Polgári Szövetség Párt megyei elnöke a Fidesz megyei szervezetének nevében.