EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Jobbik átfogó banki fogyasztóvédelmitörvény-javaslatcsomagot dolgoz ki a nyáron, amelynek részeként szankciókat kezdeményeznének a banki túlkapások ellen.
Erről Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője beszélt szerdán Budapesten újságíróknak. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes pénzintézetek a bankadó után a tranzakciós díjat is teljes mértékben ügyfeleikre hárítják.
Hangsúlyozta, a Jobbik azért készít átfogó fogyasztóvédelmi csomagot a nyáron, mert azt tapasztalják, hogy sem a kormány, sem a bankfelügyelet nem tud gátat szabni a pénzintézetek "nyerészkedésének".
A párt maximalizálná a sárgacsekkek bankon keresztüli befizetésének díját, emellett megtiltaná a hiteltörlesztések továbbterhelését, és rögzítené a készpénzfelvétel legmagasabb költségét is - fejtette ki Z. Kárpát Dániel.
A jobbikos képviselő szerint a bankok szankcionálásának szabályait is ki akarják dolgozni. Erre azért van szükség, hogy a pénzintézetek ne halmozhassanak fel ismét extraprofitot a tisztességesen fizető ügyfelek pénzén - mondta.
A magyar gazdaság érdekében gátat kell szabni a bankrendszer túlkapásainak - hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, hozzátéve, hogy a Jobbik olyan tisztességes bankrendszert támogat, amely segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat.
Sajtóhírekre hivatkozva a képviselő azért is bírálta a kormányzatot, amiért egyes minisztériumok még az idén is külön juttatásként törlesztették magasan fizetett tisztségviselőik banki költségeit.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.